mysoft.hu - blog

News of the week - A hét legfrissebb tech hírei

News of the week - A hét legfrissebb tech hírei

coverrr.jpg

FACEBOOK

Új reakciógombok érkeznek a járvány miatt

fb-care-reaction-600f.jpgA napokban egy új reakciógomb érkezik a többi 6 mellé. A reakció használatával a Facebook kommunikációs munkatársa szerint sokkal érthetőbben fejezhetjük ki nemcsak a támogatásunkat, de a szeretetünket is a másik fél felé, akivel a koronavírus-járvány miatt nem találkozhatunk. A reakciógombon egyébként egy szmájlit láthatunk, aki egy szívet ölel magához. A Messengeren is elérhetővé tesznek egy új reakciót, amivel mások üzenetére reagálhatunk, ez pedig nem más, mint egy szívecske lesz. A Facebook a reakciógombokat egyébként még 2015-ben vezette be.

 

Új kinézetet kapott a Facebook, ha szerencséd van, te is kipróbálhatod

A Facebook még tavaly, 2019 tavaszán jelentett be egy kevésbé zsúfolt, sötét módban is elérhető dizájnt, viszont ekkor még csak kevés felhasználónak volt lehetősége ezt kipróbálni. Az utóbbi napokban viszont már egyre több felhasználó számára lett elérhető az új kinézet, ami abban változott a legnagyobbat, hogy bizonyos szekciói jobban el vannak szeparálva egymástól, így a hírfolyam is átláthatóbb.

news_feed.jpg

A megújult dizájnt a fiókunkba való belépést követően tudjuk kipróbálni, ehhez a jobb fölső sarokban található lefelé mutató nyílra kell kattintani, majd értelemszerűen a „Váltás az új Facebookra” lehetőséget kell választani. Ezt követően tudod kipróbálni az úgynevezett sötét módot, ehhez szintén a lefelé mutató nyílra kell kattintanod, és engedélyezni a sötét módot. Ha esetleg valaki nem találja ezeket a lehetőségeket, akkor az azt jelenti, hogy számára még nem érhető el a frissített dizájn. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány főre terjesztették ki az újdonságot.

Játékosok figyelem, letölthető az új Facebook Gaming!

A Facebook új alkalmazása keresztbe tehet a Twitch-nek és a Youtube-nak egyaránt, ugyanis az alkalmazás a gamereknek jelent hatalmas előrelépést, ami az élő adások közvetítését jelenti. Az alkalmazáson keresztül ugyanis temérdek élő adás közül van lehetőségünk válogatni, de emellett akár Facebook ismerőseinkkel is lejátszhatunk egy-egy menetet az elérhető játékok valamelyikével.

01axik1z3eqlnlm7akzuqdm-1_fit_scale_size_2698x1517_v1587392312.jpg

Az applikációba a Facebook-fiókunk segítségével léphetünk be, ezután van lehetőségünk nyelvet választani, és kiválasztani azokat a játékokat, videósokat, akik érdekelnek bennünket, így az algoritmusnak köszönhetően a későbbiekben ehhez hasonló tartalmakat dob föl az alkalmazás. A belépés után láthatjuk a középen elhelyezkedő hírfolyamot, ahol a különböző bejegyzések jelennek meg, amiket természetesen kommentálhatunk, lájkolhatunk és meg is oszthatjuk azokat. Lehetőségünk van emellett különböző csoportokba is belépni, viszont a hírfolyamba csak élő adásokat tudunk posztolni. Az alkalmazás egyelőre csak Androidra érhető el, azzal kapcsolatban viszont még nincs információ, hogy IOS-re mikor lesz letölthető az applikáció.

SAMSUNG

Samsung - Ingyenes szervizbe szállítás és meghosszabbított garancia

A Samsung új intézkedést vezetett be a koronavírus-járványra való tekintettel, ezzel is megkönnyítve ügyfeleik dolgát. Egyik ilyen intézkedésük a jótállásokra vonatkozik, ugyanis akiknek március 15-e és június 15-e között járna le a garanciájuk, azoknak automatikusan meghosszabbították ezt 3 hónappal. A termék visszaküldése esetén fel kell hívnunk a Samsung ügyfélszolgálatát, ahol be kell jelenteni a javítási igényünket. Ennek értelmében a Samsung 2020. július 15-ig ingyenesen végzi a garanciális termékek javítását.

shutterstock_585693446.jpg

A hibás mobilkészülékek esetében lehetőségünk van teljesen ingyen szervízbe küldenünk a készülékünket, amit teljesen bérmentve szállítanak el és szállítják is azt vissza. Ezen szolgáltatásuk egyébként már a járvány kitörésekor érvénybe lépett, így elkerülhetjük a fölösleges várakozást és érintkezést másokkal.

MICROSOFT

A Windows 10 csak úgy ontja az újabb frissítéseket!

microsoft.jpg

Ismét egy újabb ötletes megoldással állt elő a Microsoft, ami a fájlok, alkalmazások keresését könnyíti meg. A fejlesztők már az év eleje óta dolgoznak egy intelligens keresőn, aminek segítségével sokkal könnyebben és gyorsabban találhatunk meg fájlokat a gépünkön, de egy kereséssel akár az internetes találatok között is böngészhetünk. A macOS-t használó személyeknek ez ismerős lehet, ugyanis a leírtak alapján nagyon hasonlít a Spotlight-ra, ami szintén keresésre alkalmas. A Microsoft viszont azt tervezi, hogy saját megoldásuk a későbbiekben sokkal többre lesz képes, mint a Spotlight. A kereső béta verziója már májusban elérhető lesz Windows 10-en. A Microsoft egyik fejlesztője Twitteren bocsátotta szavazásra a fejlesztés nevének sorsát, ugyanis a felhasználók dönthetik el azt.

APPLE

Egy Apple újdonság, amivel a MacBook-ok akkumulátora jár a legjobban

catalina.jpgA Catalina 10.15.5 operációs rendszer fejlesztői előzetesébe egy olyan új funkciót tettek, aminek köszönhetően a gép akkumulátora képes lesz hosszabb üzemidőre, sőt hosszabb távon lesz képes megőrizni az akkukapacitását. Ez az opció a „Battery healt management” nevet kapta, ami a Rendszerbeállításokon belül az Energiatakarékosság menüpontban lesz elérhető. Ennek bekapcsolása után a rendszer képes megfigyelni az alapegység hőmérsékleti előzményeit, sőt a felhasználó töltési szokásait is figyelemmel követi. Ennek következtében pedig a gép töltöttsége valószínűleg akkor éri majd el a teljes töltöttséget, amikor a felhasználó éppen levenné a töltőről, hisz tisztában van a töltési szokásaival. Arról egyelőre nincs információ, hogy a Catalina 10.15.5 mikor lesz elérhető. 

Ezt a cikket a www.mysoft.hu hozta el neked. Prémium és üzleti notebookok, hardverek, teljes perifériák és kiegészítők széles választéka. 

News of the week - A hét legfrissebb tech hírei Tovább
A virtuális randizás fénykorába érünk

A virtuális randizás fénykorába érünk

59a05e206eac40d11c8b49a3.jpg

A COVID-19 hatására fenekestül borultak fel mindennapjaink, szokásaink és rögtönzött életmódváltásra lettünk kényszerítve. Ez az életmódváltás gyakorlatilag az élet minden területén alapuló szokásainkat érinti, de legfőképp a szociális életünket. Igaz, tudjuk, hogy a szerelem nem ismer korlátokat, viszont a párkeresés meglehetősen korlátozott helyzetbe került a COVID-19 nyomására kialakult társadalmi távolságtartás miatt. 

A Bumble társkereső platform két új funkciót épített be alkalmazásába, hogy megkönnyítse az emberek számára a távolságtartás miatt kialakult helyzet kezelését. A társaság bejelentette, hogy a felhasználóknak immáron lehetőségük van bárkivel "matchelni" az egész ország területén, nincsenek távolságszűrők, ezzel áthidalva a vírus okozta pandemikus állapotot. Az alkalmazás korábban csak akkor engedte, hogy kapcsolatba lépj valakivel, ha a másik személy 150 km-es körzetben tartózkodott. 

bumble_0.jpg

A fejlesztők azt is lehetővé tették a felhasználók számára, hogy hangüzeneteket küldjenek egymásnak a szöveges üzenetek és a hanghívás és a videochat mellett. A felhasználók hozzáadhatnak egy "nyitott vagyok virtuális randizásra" ikont a profiljukhoz, ezzel is jelezve, igen, én készen állok akár videohívásban is randizni. A Bumble elmondta azt is, hogy bárki, amikor ezt a kis ikont hozzáadja a profiljához, akkor 1$-t adományoz vele a WHO COVID-19 Szolidaritási Alapnak. 

Számos társkereső alkalmazást frissítettek a világjárvány okozta társadalmi távolságtartás miatt. A Tinder mindenki számára hozzáférést biztosított a "Passport" nevű szolgáltatásához, ami lehetővé teszi, hogy a világon bárkivel párba kerülj és videorandizást kezdeményezz. 

A kérdés már csak az, milyen mértékben fogja befolyásolni a személyes első benyomások, érintkezések hiánya a kapcsolatokat. Mindenesetre A Bumble, a Tinder és a megannyi másik társkereső applikációk fénykorukat kezdik élni és jelentősen felértékelődik a társadalmi szerepük. Egy teljesen új, futurisztikus világkép kezd kialakulni. 

A virtuális randizás fénykorába érünk Tovább
Tavaszi raktárkisöprés - A legkirályabb ajánlatok egy helyen!

Tavaszi raktárkisöprés - A legkirályabb ajánlatok egy helyen!

cover_40.jpg

Mai blogcikkünkben bemutatunk néhány terméket a Tavaszi raktárkisöpréses oldalunkról, ezzel megkönnyítve a döntéseteket. Természetesen oldalunkon ennél sokkal több terméket találtok, amelyeket mindenképp érdemes lecsekkolni, hiszen jobbnál jobb ajánlatokkal várunk benneteket! 

Asus ZenBook 15

zenbook_1.jpg

Az Asus királykék ZenBookja nemcsak az általános otthoni feladatok elvégzésére szolgál, hanem specifikációinak és kialakításának köszönhetően akár munkára is alkalmas. Ez természetesen köszönhető a kialakításának is, ugyanis a ZenBook 15 screenpad-dal van ellátva, ami lényegében egy második kijelzőként szolgál és touchpad-ként is funkcionál. Képszerkesztés, grafikai munkák során kifejezetten hasznos tud lenni. A királykék ZenBookot egyébként az elegancia jellemzi, így bárhová magaddal tudod vinni. A hordozhatóságát szolgálja az 1,67 kg-os súlya is.  A kijelzőjének a mérete 15,6 inch, ami FHD (1920x1080) felbontásra képes. A processzor a ZenBook 15 esetében egy nyolcadik generációs i5-ös Intel Core processzor (Intel Core i5-8265U 1,6), ami 4 magos és 6 szálon üzemel. Az SSD mérete 512 GB, a RAM 8 GB. A laptopban egy Nvidia GeForce GTX 1650 4GB grafikus vezérlő található. Ezek a specifikációk pedig lehetővé teszik azt, hogy nemcsak otthoni, átlagos feladatokat végezhetsz el a géppel, hanem komolyabb munkákat is.

Dell Vostro 3578 

dell-vostro-3558.jpg

A Dell Vostro 3578 kifejezetten kisvállalatok számára készült, így egy strapabíró és különböző biztonsági funkciókkal ellátott laptopról van szó. A fekete színű laptop 2,18 kg-os súllyal és 15,6 inches kijelzővel rendelkezik. A matt kijelzője egyébként FullHD (1920x1080) felbontásra képes. A Vostro 3578 DVD S-MULTI optikai meghajtóval és kártyaolvasóval is rendelkezik az egyszerűbb adatátvitel kedvéért. A tárhely és a RAM igény szerint bővíthető, így ha nem elég neked az induló 8 GB memória és a 256 GB SSD, akkor ez megváltoztatható. A laptopot egy nyolcadik generációs i5-ös Intel Core processzor (Intel Core i5-8250U 1,6) működteti, ami 4 magos és szintén 6 szálon üzemel. A processzor mellé pedig egy AMD Radeon 520 2GB grafikus vezérlő társul. A Dell Vostro 3578 specifikációi elegendőek arra, hogy problémamentesen dolgozz, akár szórakozz rajta.

HP 15s-fq1044nh

hp-15s-fq1044nh-.jpg

A HP teljesen ezüstszínű laptopja 1,69 kg-os súllyal büszkélkedhet, ennek köszönhetően pedig hordozhatósága könnyen megoldható. A laptop nemcsak kártyaolvasóval rendelkezik, de a biztonság kedvéért ujjlenyomat-olvasóval is. Külső megjelenésre egyébként egy letisztult gépről van szó, amivel bárhol megjelenhetsz. A matt kijelzőjének mérete 15,6 inch, ami az előző gépekhez hasonlóan Full HD felbontásra képes. A memória és a tárhely mérete szintén igény szerint bővíthető. A RAM-ot 32 GB-ig bővítheted, míg az SSD tárhely méretét egészen 1000 GB-ig. A HP 15s-fq1044nh a legújabb generációs (10.) i5-ös Intel Core processzorral (Intel Core i5-1035G1 1.0) rendelkezik, ami mellé egy Intel UHD Graphics társul.

Dell Optiplex 3060 Small Form Factor

optiplex_small_form_faktor.jpg

Ha nem fontos számodra a hordozhatóság, akkor mindenképp PC-ben érdemes gondolkodnod. Ez esetben a Dell Optiplex 3060 Mini Tower egy jó választás, ugyanis méretét tekintve helytakarékos, emellett mindennapi feladatainkat zökkenőmentesen el tudjuk rajta végezni. A PC-k esetében sokkal könnyebb a bővítés, így lényegében olyan specifikációkkal tudod megvásárolni, amilyenek az igényeidnek is megfelelnek. Egyedül a processzor nem változtatható meg, ami a 3060 Mini Tower esetében egy hat magos, nyolcadik generációs i5-ös Intel Core processzor. A PC-t megvásárolhatod 8, 12, 16, illetve 32 GB DDR4 memóriával, de a HDD és az SSD mérete felől is van lehetőséged dönteni! Csatlakozókkal bőven el vagyunk látva, ugyanis elől van kettő darab USB 3.0, szintén kettő darab USB 2.0, de megtalálható itt még egy opcionálisan választható kártyaolvasó is, illetve egy univerzális Audio Jack csatlakozó. A gép hátsó oldalán szintúgy kettő-kettő darab USB 3.0 és 2.0 található, emellett van egy RJ-45 Ethernet és egy HDMI csatlakozónk, illetve egy DisplayPort is. A PC-hez egyébként tartozik egy USB-s optikai egér és egy USB-s magyar billentyűzet egyaránt.

Dell Vostro 3670 Mini Tower

dell-vostro-3670.jpg

A Mini Tower Intel UHD grafikus vezérlővel és nyolcadik generációs i5-ös Intel Core processzorral rendelkezik, ami 6 magos és 9 szálon fut. A gép bővítése során lényegében teljesen szabad kezet kapsz, ugyanis mind a RAM, mind a tárhely bővíthető, legyen szó SSD-ről, akár HHD-ről. A Mini Tower egyébként egy DVD +/- RW optikai meghajtóval is rendelkezik. Ami pedig a portokat és a csatlakozókat illeti van itt minden, amire szükségünk lehet. Elől található 2db USB 3.0, egy memóriakártya-olvasó, illetve egy kombinált audiocsatlakozó.  A gép hátulján pedig 4 db USB 2.0, 1 RJ-45 és egy HDMI csatlakozó, illetve egy VGA kimenet található.  

Epson L3050 EcoTank

res_521f406eec03c0e48688e256aba877ec_full.jpg

A következő termék egy külső tintatartályos nyomtató az Epsontól, aminek a súlya 4,9 kg. Az L3050 egy multifunkciós, színes tintasugaras nyomtató, ami annyit jelent, hogy képes mind a másolásra, mind a szkennelésre egyaránt. A nyomtatón található USB port is, így a pendrive-ról való nyomtatás is könnyen lehetséges. Emellett a készülék képes csatlakozni a Wi-Fi-hez is, ennek köszönhetően pedig akár a telefonunkról is tudunk nyomtatni egy gyors szinkronizálás után. Az L3050 esetében a legnagyobb nyomtatási méret az az A4. Monokróm nyomtatás esetén egy perc alatt 33 oldalt képes kinyomtatni, míg ez színes, A4-es lapok esetében 15 oldal/perc. A nyomtatóhoz most ajándék tintakészlet is jár!

HP Sprocket zseb fotónyomtató

5498_hp-sprocket-photo-printer-z3z93a_1516026829.jpg

Ez a kis nyomtató nagyon praktikus lehet azok számára, akik nemcsak a telefonjukon vagy a számítógépükön tárolják a fotóikat, hanem szeretik ezeket kinyomtatni, előhívatni. Ez a kis kütyü csupán 172 grammos, tehát könnyen magunkkal tudjuk vinni bárhová. A HP Sprocket 40 másodperc alatt nyomtat ki egy képet, ehhez pedig annyi szükséges, hogy bekapcsoljuk telefonunkon a Bluetooth funkciót és párosítjuk a fotónyomtatóval. Egyetlen töltéssel akár 30 képet is nyomtathatunk vele.

JBL Charge 4

jblcharge4grn_1.jpg

Ez a hordozható hangszóró könnyen belopja magát az ember szívébe, mivel nincs szükség kábelekre a használata során, ugyanis egy töltés után Bluetooth-on keresztül bárhol használható, legyen szó kerti sütögetésekről, családi összejövetelekről, tengerparti nyaralásról. Nem kell aggódnunk amiatt sem, hogy hamar lemerül, esetleg megsérül, ugyanis akár 20 órányi üzemidőt biztosít, mindemellett még vízálló is.

Philips MG5740/15 Multigroom Series 5000 12 az 1-ben szőrvágó készülék

463647767_philips-multigroom-series-5000-mg5740_1.jpg

A Philips szőrvágó készüléke nagyon hasznos tud lenni a mindennapokban, ugyanis 12 kiegészítő eszközt kapunk hozzá, amelyeknek a cseréjével lehetőség van az arcszőrzet nyírására és igazítására, valamint hajnyírásra és a testszőrzet eltávolítására egyaránt. A fém vágókészülék 2x több pengével rendelkezik a DualCut technológiának köszönhetően. Egy töltéssel akár 80 percig is használhatjuk, így nincs szükség kábelekre, csupán a töltés során. A készülék egyébként vízálló, így bármikor egy könnyű mozdulattal megtisztíthatjuk a csap alatt. Az egyszerű elrendezésért és utazásért egy tárolótáska is jár hozzá!

Philips Series 2000 EP2221/40 automata kávégép manuális tejhabosítóval

567402336_philips-ep2221-40-series-2200.jpg

A szintén Philips márkájú automata kávégép két különböző kávéváltozatot képes elkészíteni. Nemcsak a kávétípus kiválasztására van lehetőségünk a használata során, de az aromaerősséget is tudjuk szabályozni. A kávégép mindemellett manuális tejhabosítóval is rendelkezik, így bármilyen kávét könnyen el tudsz készíteni. A tisztítása nagyon egyszerű, köszönhető ez a kivehető központi egységeknek és a mosogatógépben is tisztítható alkatrészeinek.

Reméljük, hogy tudtunk adni egy kis segítséget blogcikkünkkel! Ha tovább böngésznél kínálataink között, akkor csak kattints IDE! 

Tavaszi raktárkisöprés - A legkirályabb ajánlatok egy helyen! Tovább
ASUS ROG STRIX - RGB glóriában úszik az asztali gépek Jézus Krisztusa

ASUS ROG STRIX - RGB glóriában úszik az asztali gépek Jézus Krisztusa

cover_32.jpg

Amikor jön a kérdés, hogy rendben, de mire szeretnéd használni? Tudjuk jól magunkban, hogy egy olyan gépet szeretnénk, amit alapvetően mindenre is tudunk használni, és ne kelljen legalább 4-5 évig más gépre vagy frissítésre gondolni. Persze a kinézet sem utolsó szempont, mert ennyi pénzért ne egy fekete alumínium kocka torzítsa az esztétikusan kiépített kuckónknak a sarkát.

Nos, az Asus szerencsére húzott egy olyat, hogy egy gyönyörű gépházba bele préselte a prémium hardverek krémjét. Van itt 9. generációs Intel Core i5 és i7, van Ryzen 7 3700X és van Nvidia RTX is. De menjünk csak szépen sorba.

A dizájn központjában a lopakodó stílus

02_design_2.jpg

 

Persze nem csak a kinézet szempontjából fontos a formatervezés. A teljesítményt nagyban növelik az egyedi hűtési megoldások és a hőelvezetés. Az aerodinamikailag tökéletesen megtervezett gépház és a szellőzőnyílások folyton hűvös légáramlatot vezetnek végig a gépben. Esztétika szempontba nem ütközött, ezért került a gépház tetejére egy kihajtható fogantyú is az egyszerűbb hordozhatóság érdekében. A jól megszokott, gamer-szemeket gyönyörködtető megoldás pedig itt is helyet kapott, az üveg oldallemez, amely bepillantást enged a gép belsejébe.

A szemfüles felhasználók könnyen felfedezhetik, hogy a fogantyún kívül egy másik kényelmi funkció is található a gépházon. Ez a kis lenyitható fül a ház elején, ami arra szolgál, hogy a headsetünket rá tudjuk aggatni. Természetesen az egész gép RGB fényekben úszik és a hozzá tartozó applikációval tetszés szerint, gyakorlatilag bármilyen színre vagy színekre be tudjuk állítani a világítást, de speciális effekteket is meg tudunk adni. Ilyen például a "breath", ami a légzés ütemét utánozza.

03_performance_3.jpg

Teljesítményben elég nagy császár

Bátran merem mondani, hogy a 6 különböző konfiguráció egyike sem szenved abban az állapotban, hogy valamit ne tudna futtatni. Szegezd ide a kérdést, miben különböznek ezek a gépek egymástól? Nos, a kinézeten kívül mindenben, de szerencsére bármelyik összeállítással tudsz max grafikán játszani, bármivel. Csak hogy példákat hozzak, Far Cry 5 108 FPS FHD Ultra beállításoknál, vagy Overwatch 243 FPS, FHD Epic beállításoknál.

A legjobb az egészben, hogy ez az asztalon tündöklő gyémánt nem csak játékra, de munkára is ugyanúgy alkalmas. A 8 magos, magas órajelű processzoroknak köszönhetően kellően terhelhetőek, az RTX kártyákkal pedig jelentősen csökken a renderelési idő is. Nézzük át őket.

ASUS ROG Strix G15DH-HU004D

+ AMD Ryzen 7 R7-3700X (8 x 3.6 MHz)
+ 8GB RAM
+ 512 GB SSD
+ Nvidia GeForce RTX 2060 Super 8GB
+ Gigabit LAN, WiFi, plexi oldalfal

ASUS ROG Strix G15DH-HU005D

+ AMD Ryzen 7 R7-3700X (8 x 3.6 MHz)
+ 8GB RAM
+ 512 GB SSD
+ Nvidia GeForce RTX 2070 Super 8GB
+ Gigabit LAN, WiFi, plexi oldalfal

03_performance_b.jpg

ASUS ROG Strix G15DH-HU009D

+ AMD Ryzen 5 R5-3600X (6 x 3.8 MHz)
+ 8GB RAM
+ 512 GB SSD
+ Nvidia GeForce RTX 2060 Super 8GB
+ Gigabit LAN, WiFi, plexi oldalfal

ASUS ROG Strix GL10CS-HU024D

+ Intel Core i7-9700K (8 x 3.6 MHz)
+ 8GB RAM
+ 512 GB SSD
+ Nvidia GeForce RTX 2060 Super 8GB
+ Gigabit LAN, WiFi, plexi oldalfal

03_performance_d.jpg

ASUS ROG Strix GL10CS-HU027D 

+ Intel Core i7-9700K (8 x 3.6 MHz)
+ 8GB RAM
+ 512 GB SSD
+ Nvidia GeForce GTX 1660 Ti 6GB
+ Gigabit LAN, WiFi, plexi oldalfal

ASUS ROG Strix GL10CS-HU028D

+ Intel Core i5-9400F (6 x 2.9 MHz)
+ 8GB RAM
+ 1TB HDD
+ 128 GB SSD
+ Nvidia GeForce GTX 1660 Ti 6GB
+ Gigabit LAN, WiFi, plexi oldalfal
+ Billentyűzet + egér

04_game.jpg

Azt mindenképpen fontos tudni, hogy ezek a konfigurációk FreeDos alapúak, tehát szükséges őket telepíteni operációs rendszerrel, lehetőleg Windows 10-el. Ha konyítasz a telepítéshez, szuper. Ha viszont segítségre van szükséged, a Mysoftnál kérhetsz telepítést a géped mellé.

Csatlakozók és minden más

Asuséknál nem szűkölködtek a csatlakozókkal. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Hatalmas piros pont, hogy a gépek rendelkeznek gyors töltéssel, USB-C porton keresztül, amivel a telefonunkat sec-perc feltölthetjük.

kepkivagas.JPG

 Ha nagy képernyőn szeretnéd élvezni a 4K felbontást, segítségedre lesznek a HDMI 2.0 csatlakozók. A Wi-Fi 5 sebességet és kényelmet kínál mindennapi használatra, míg a Gigabit LAN lehetővé teszi az alacsony késleltetésű kapcsolatokat az online játékhoz.

Exkluzív szoftverek

09_software.jpg

A ROG Armoury Crate szoftver segítségével nem csak a fényeket és azok színeit állíthatod be, de figyelemmel kísérheted a géped teljesítményét is. Többek között a processzort, a memóriákat, a GPU terheltséget és a ventilátorok hatásfokát kísérheted figyelemmel.

Itt, a Mysoft irodájában részletes tesztelésnek vetettük alá a gépeket, egyikben sem találtunk különös kivetnivalót, csupán néhány észrevételünk volt. Brutális teljesítményre képesek mind az AMD Ryzen, mind az Intel processzoraival felszerelt konfigurációk. Talán a GTX szériát lassan el lehetne felejteni, legalábbis a 1660-ot, mert elfért volna bőven egy GTX 1070 vagy 1080. Ami pedig a memóriát illeti, kezdésnek egy picit kevésnek tűnik az a 8GB, idővel érdemes lehet nagyobb modulra váltani, minimum 16GB-ra.

Ezen a linken az összes Asus Rog Strix gépünket megtalálod. Mint mindig, most is a legjobb ajánlatokkal várunk. 

 

ASUS ROG STRIX - RGB glóriában úszik az asztali gépek Jézus Krisztusa Tovább
Dell G5 5590 - A többet erővel mint szépséggel elve

Dell G5 5590 - A többet erővel mint szépséggel elve

19-dell-2019-g5-gaming-laptop-25-1024x640.jpg

A Dell alighanem bízza a véletlenre, tudják mi fán terem a gamer szekció és mivel lehet megnyerni a játékosok szívét. A G5 személyében minden olyan fejlesztés megtalálható, amire a következő generációnak szüksége van. 

A G5 5590 végre oda lett pozícionálva, ahol valóban szükség van rá és az is pozitívum, hogy hallgattak a felhasználók tanácsaira és meglátásaira. Sikerült elhagyni a felesleges újításokat és csak arra koncentráltak a mérnökök, hogy a már meglévő alapanyagot finomítsák a tökéletességig. Igaz, hogy bőven találni a tech piacon ennél jóval erősebb gépeket is, de ár/érték arányban a G5 a kedvenceink listájának dobogójára lépett. 

19-dell-2019-g5-gaming-laptop-1-1024x640.jpg

Hatalmas közeget átölelő konfigurációk

A konkrét konfiguráció a legolcsóbb és a legdrágább modellek között jelentősen eltér. A legolcsóbb G5 bruttó 370.000 Ft-nál kezdődik, ez egyúttal a belépő szint a gamer laptopok vörösszőnyegére. A lista végén a legdrágább G5 közel 1 millió Ft-ra rúg (910.900 Ft). Nagy összegekről beszélünk, de ez a feltűnő különbség egyben azt is jelenti, hogy egy hatalmas közeget ölel át a G5 5590 a belépő szériától a csúcskategóriáig.

Összehasonlításképpen, a majdnem teljesen ugyanazzal a konfigurációval a Lenovo Legion Y540 bruttó 319.000 Ft-tól már kapható, az Asus háza tájáról pedig a ROG SCAR STRIX III ígérkezik a reális vetélytársnak teljesítmény tekintetében, a belépő kategóriában, bruttó 325.000 Ft-tól. A Dell G5 5590 tehát valamelyest a drágábbak közé tartozik. 

19-dell-2019-g5-gaming-laptop-19.jpg

A többet erővel, mint szépséggel elve

A G5 nem mondható kimondottan egy szép laptopnak. Persze aki szereti a letisztult, modern üzleties vonalat annak nagyon tetszeni fog, de akik a ledes megvilágításokkal megtűzdelt fényáradatot és a vad, éles vonalakat keresi, azokat el kell szomorítsuk. A világ legegyszerűbb fekete gépházában érkezik a G5, semmi extra dizájnelem, a fedlapot is csak egy egyszerű Dell logó ékesíti, a billentyűzeten pedig szintén megjelenik a kék kiemelés a WASD gombok esetén. A ház egyébként műanyag és fém keveréke, ami rendkívül robosztus, oda lehet ütni "véletlenül" a falnak, valószínűleg a fal adja meg magát először. 

A laptopot felnyitva sem történik meg a csoda. Egy egyszerű billentyűzetet kapunk és egy kék dizájnelemmel megspékelt touchpadot. A billentyűzet egyébként kényelmes elrendezésű és egy egyszerű, monokróm háttérvilágítással rendelkezik. A gép hátulján található portok még megérnek egy misét. Találunk 3 db USB3.0-t, HDMI-t, USB 3.1 Type-C-t Thunderbolttal, valamint Mini DisplayPort, LAN és SD kártyaolvasó is van a kínálatban. Ezek kivétel nélkül az összes G5-ön megtalálhatóak. 

Persze a stílus szubjektív, de nekünk nagyon tetszik, hogy sikerült egy ilyen vékony gépházba préselni ezt a nagy teljesítményt. 

19-dell-2019-g5-gaming-laptop-17-1024x640.jpg

Erőnek erejével

A Dell meglehetősen érdekes megközelítést alkalmazott a G5 esetében. Arra törekszik, hogy maximalizálja a játékélményt egy olyan laptoppal, ami még a megfizethető kategóriába esik, de kínáljon olyan lehetőségeket más specifikációkkal, hogy a high-tech cégeknek és hardcore gamereknek is megfeleljen a konstrukció. 

Ez azt jelenti, hogy nincsenek RGB pompák, semmi sallang. Olyan, mint egy jó amerikai izomautó, ahol szinte a teljes előállítási költség arra irányul, ami a motorháztető alatt található. 

Először a 370.900 forintos alapmodellt vettük kézbe a teszteléshez. Ezért a pénzért kapsz egy 9. generációs Intel Core i5-9300H processzort, párosítva egy erőteljes, Nvidia GeForce GTX 1650 4GB videókártyával és 8GB RAM-mal. Ezen összetevők pedig egy 15,6 hüvelykes, 1080p IPS kijelzőre vetítenek képet, ami normál 60 Hz-en fut.

Elsőre azt gondolhatjuk, ez nem egy olyan specifikáció, amitől az ember hanyatt dobja magát, ennél jobb képernyőt is találni a piacon. A G5 alapmodell esetében annak van döntő jelentősége, hogy egy olyan gamer laptopot kaphat az ember 400.000 forint alatt, ami képes a legújabb játékokat is futtatni. Nálunk a Gears 5 illetve a Fortnite kényelmesen, 60 fps mellett futott, magas grafikai beállításokon.

A GTX 1650 egy tiszteletreméltó kis GPU. És bár nem rendelkezik az RTX széria sugárkövetési technológiájával, ez egy modern GPU, amely képes megbirkózni a piacon lévő legtöbb nagy játékkal. 

19-dell-2019-g5-gaming-laptop-18-1024x640.jpg

A nagy testvér

Amennyiben számodra nem elég a G5 alapmodell nyújtotta teljesítmény, akkor lehetőséged van a legmagasabb szintekre emelt G5-öt is megvásárolni. Ez már olyan high-tech tudással rendelkezik, ami mellett már semmilyen jellegű terhelés nem okoz gondot, legyen szó nagy gépigényű programok futtatásáról, 3D tervezés, kép és videószerkesztés, renderelés és persze a legújabb játékok futtatása a legmagasabb grafikai beállításokon egy apró lag nélkül. 

A specifikáció jelentős változásokon esett keresztül az alapmodell óta, minden téren. Processzor tekintetében szintén egy 9. generációs modell kapott helyet, de az i5 helyett Intel Core i7-9750H, ami már egy sokkal testesebb, izmosabb darab. 6 magon képes akár 4.50 GHz-es működésre is. 

06-dell-g5-15.jpg

Továbbá, ami nagy váltást jelent, az a videókártya. A GTX 1650 helyett egy RTX 2700 8GB-ot kapunk, ami a hab a tortán. Ez jelenleg GPU terén a második legjobb a piacon. Az erőteljes processzor és GPU mellé párosul még az 1TB HDD, az 1TB SSD és a 32GB RAM, mindez bruttó 910.900 Ft-ért. 

Mérlegelhetünk tehát, hogy milyen konfigurációra van szükségünk, a Dell G5 5590 gyakorlatilag bármilyen igényt képes betölteni a széles hardverspecifikációs megoldásaival. 

Ami tetszik

A Dell G5 5590 tovább javítja az előző verziók kialakítását. Kiváló teljesítményt kínál már az alapmodell is, megfizethető áron. Ami kiváltképp pozitívum, hogy növelték az akkumulátor-élettartamot. 

Ami lehetne jobb

Sajnos az olyan extrákat, mint az RGB billentyűzet vagy a magas grafikai teljesítmény csak a drágább modellek esetében kapjuk kézhez. 

Itt nálunk, a Mysoftnál megtalálod és megvásárolhatod mind az olcsóbb, mind a drágább koncepciót is. Ezen a linken tudsz böngészni. 

Dell G5 5590 - A többet erővel mint szépséggel elve Tovább
A Just Cause 4 mellett több játékot is ingyen bezsebelhetsz most

A Just Cause 4 mellett több játékot is ingyen bezsebelhetsz most

 just-cause-4-just-cause-avalanche-studios-square-enix-rico-r.jpg

Az Epic Store-nál annyira jó fej a staff, hogy minden héten más és más játékot adnak ajándékba ingyen, amikért egyébként nem kevés pénzt kéne kifizetni. Az általában indie játékok között ki lehet fogni egy-egy nagyobb AAA játékot is. Ilyen a mostani is. 

A Just Cause 4 a pusztításról szól minőségi szinten, minden mennyiségben. Az Epic Store weboldaláról egy regisztráció után egyszerűen lehúzható a játék és ha most beszerzed ingyen, véglegesen a tiéd marad, nem kell fizetned érte. Április 23-ig szerezhető be. 

A Just Cause 4 mellett a többszöri díjnyertes indie játék, a Wheels of Aurelia is ingyenes lett egy rövid ideig, pontosan Április 23-ig. 

Az Epic Store mellett többek között az Uplay is elkezdte az ingyenes játékok hadjáratát. Náluk jelenleg az Assassin's Creed 2 szerezhető be teljesen ingyen. 

manual-samuel-switch-screenshot04.jpg

A Humble Store-ban egy vicces indie játékot szerezhetsz be 10 euró helyett most ingyen. A játék a Manuel Samuel. Egy klasszikus kalandjáték vad csavarral. Miután az elkényeztetett, gazdag főhősünk megállapodást kötött a halállal, az a feladata, hogy 24 órán keresztül életben maradjon, életéért viszont mi vagyunk felelősek. A pislogástól a levegővételig mindenért mi felelünk, manuálisan kell irányítanunk mindent. Vicces játék, de unaloműzőnek tökéletes. 

Bónusz: A Playstation 4 felhasználók is örülhetnek kicsit, mert ők sem maradnak ki az ingyenes akcióból. A Sony által bejelentett "Maradj Otthon" program keretében most ingyen be tudod szerezni a Uncharted: The Nathan Drake Collectiont és a Journeyt is. Ezek igencsak jó ajánlatok. 

A Just Cause 4 mellett több játékot is ingyen bezsebelhetsz most Tovább
News of the week - A hét legfrissebb tech hírei

News of the week - A hét legfrissebb tech hírei

cover_48.jpg

Ezen a héten is elhoztunk néhány érdekes és friss tech hírt a nagyvilágból. Cikkünkben nemcsak laptopról és telefonról, de ingyenes letölthető Ubisoft játékról is lesz szó többek között. Tarts velünk, hogy ne maradj le te sem az újdonságokról!

Bemutatta a OnePlus az új csúcskészülékeit – Íme a OnePlus 8 Pro és a OnePlus 8

oneplus-8-pro.jpg

Május helyett április 14-én, azaz egy hónappal hamarabb leplezte le a OnePlus az új csúcsmobiljait, a OnePlus 8 Pro-t és a OnePlus 8-at. A cégen nem fogott ki a koronavírus-járvány, ugyanis a többi céggel ellentétben a OnePlus évek óta online tartja meg ezeket a bemutatókat, így nem volt szükség nagy átszerveződésre. Mint a telefonok neveiből kiderül, a Pro verzió egy drágább, erősebb készülék, a OnePlus 8 ennek lényegében a kistestvére.

A OnePlus 8 Pro 6,78 colos, QHD+ felbontású Fluid AMOLED kijelzővel rendelkezik, ami 120Hz-es képfrissítési aránnyal bír. A telefont egyébként többen is tesztelték még a megjelenés előtt, a vélemények pedig mind pozitívak voltak.  Ami nem is meglepő, hisz egy nagyon jól kivitelezett telefonról van szó 10 bites színmélységgel és MEMC chippel.

A MEMC rövidítés a „Motion Estimation/Motion Compensation”-ból ered, ami magyarra lefordítva  mozgás becslés/mozgás kompenzáció. Ez tehát lényegében egy hardveres képjavítás, aminek köszönhetően a pixelek vezérlése és a képernyőfrissítés minősége javul. Így, ha készítünk egy videót a szokásos 30 képkocka/másodperc sebességgel, akkor maga a telefon ezt „felturbózza” 120 képkocka/másodperc-re, ennek következtében pedig tükörsima felvételeket láthatunk a kijelzőn, függetlenül attól, hogy milyen beállítással vették azt fel.

A telefon elülső kamerája 16 megapixeles felbontásra képes, és kialakításának köszönhetően a telefon megkaphatta az IP68-as besorolást, így még jobban ellenáll a víznek. A hátoldalán kettő darab 48 megapixeles, valamint egy 8 megapixeles kamera található. A fő kamerája egy 1/14 colos Sony IMX689 szenzort kapott, míg a másik 48 megapixeles kamera ultraszéles látószöggel rendelkezik. Ezek a kamerák pedig biztosítják számunkra, hogy 60 fps-ben 4K-s videókat tudjunk készíteni, ami a képstabilizátornak köszönhetően remegésmentes lesz. A kamerák sora egy 8 megapixeles teleobjektívvel zárul.

oneplus8pro2.jpg

A OnePlus8 Pro processzora egy Snapdragon 865, ami mellé 8 vagy 12 GB LPDDR5 memória társul. Természetesen az 5G-s modem sem maradhatott ki. A töltése pofon egyszerű, ugyanis a Warp Charge 30 Wireless technológiának köszönhetően 30 perc alatt tölthetjük 0%-ról 50%-ra vezeték nélkül, míg vezetékkel ez 23 perc. A OnePlus 8 Pro ára 899 vagy 999 dollár, ez természetesen a telefon specifikációjától függ. A kínai gyártó április 24-én kezdi el értékesíteni készülékeit.

Nem kapnak több szoftvertámogatást a Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge telefonok

samsung-galaxy-s7-edge-1.jpg

Nem lepődünk meg a Samsung húzásán, miszerint nem ad több szoftvertámogatást a Galaxy S7 és S7 Edge telefonokhoz. Mi lehet ennek az oka? Nos, a mobiltelefonok piaca egyre nagyobb, ugyanis hónapról hónapra jelentik be újabb készülékek bemutatását, megjelenését. Ha a mobilgyártó cégek versenyben szeretnének maradni, akkor egy okos és megfontolt döntést kell hozniuk, amivel ösztönzik az embereket új készülékek vásárlására. Természetesen önszántából senki nem mondana le a régi készülékéről, -ami egyébként még teljesen jól működik- ezért ezzel a kicsit alantas húzással tett keresztbe a Samsung a Galaxy S7 és S7 Edge telefonok tulajdonosainak. Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a cég 4 évig folyamatosan támogatta ezeket a készülékeket, amelyek egyébként még 2016-ban jelentek meg.

Mindkét modell megkapta még a legutóbbi (márciusi) biztonsági frissítést, ám a Samsung Android Security Updates eszköz adatbázisából eltávolították őket.

Szerezd meg ingyen az Assassin’s Creed II-t

Az Ubisoft jóvoltából most ingyenesen a tiéd lehet az Assassin’s Creed második része. Ehhez pedig nem kell mást tenned, mint készíteni egy Uplay-fiókot, ami szintén költségmentes, nem utolsó sorban pillanatok alatt létrehozható. Az Assassin’s Creed második része még 2009-ben jelent meg, ennek ellenére az Ubisoft egyik legnépszerűbb játékai közé tartozik a mai napig. Az akció április 17-ig érvényes!

Érkezik a Facebook „Quiet Mode”-ja

scheduled-quiet-mode.png

Ahogyan a telefon is tud függőséget okozni, úgy a különböző közösségi oldalak is egyaránt, amik képesek befolyásolni teljesítményünket. Persze a telefonnak nem szükséges a közvetlen környezetünkbe lennie, de sok feladat megoldásához igényeljük a telefonunk nyújtotta lehetőségeket. Ha pedig már a telefon a kezünkben van, miért is ne néznénk fel a közösségi oldalakra, tegyük fel a Facebookra.

Ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére találta ki a Facebook a „Quiet Mode”-ot (quiet=csendes). Ennek a lényege, hogy a felhasználó az alkalmazáson belül kérheti, hogy a Facebook némuljon el, ilyenkor pedig semmilyen értesítést nem kap az illető. Ez természetesen nem tartja távol az alkalmazástól a felhasználót, így a funkció másik érdekessége, hogy mi magunk szabhatjuk meg, hogy meddig szeretnénk távol maradni a Facebooktól. Ilyenkor nemcsak hogy értesítést sem kapunk, de a Facebook applikáció meg sem nyílik, csupán egy számláló jelenik meg, ami értelemszerűen a hátralévő időt mutatja. Bár ezt bármikor fel lehet oldani, de ezzel a funkcióval az is kivitelezhető, hogy csupán pár percre engedjen vissza az alkalmazás. A Facebook a funkció használata közben méri, hogy hányszor használtuk az alkalmazást ebben az időszakban, amiből egy statisztikát is készít. A „Quiet Mode” egyébként csak telefonon lesz elérhető.

Lemur Pro – az új, pehelykönnyű linuxos laptop

home-hero_floating-lemurs.png

A System76 cég legújabb laptopja a Lemur Pro nevet kapta, aminek a súlya nincs teljes 1 kg. Erre a legtöbb ember felkapja a fejét, hisz nem gyakran találkozunk olyan laptopokkal, amelyek egy kg alatt vannak. A laptop 14,1 inches IPS kijelzővel rendelkezik, ami 1920x1080 pixeles, azaz Full HD felbontásra képes. A laptopokat egyébként a legújabb 10. generációs i5-ös vagy akár i7-es Intel Core processzorok hajtják. A RAM mérete felől is van lehetőséged dönteni, választhatod 8GB memóriával, de ha ezt kevésnek találod, akkor akár 40GB RAM-mal is megvásárolhatod. Ugyanakkor a belső tárhely méretére sem lehet panasz, hisz ez egészen 4TB-ig bővíthető.

lemp9_keyboard-backlight_on.png

A pehelysúlya és kiváló specifikációi mellett érdemes megemlíteni azt is, hogy egyetlen feltöltéssel akár 14 órán keresztül is használhatjuk a laptopot, ez pedig a 73 Wh-os akkumulátorának köszönhető. Ami pedig az operációs rendszert illeti, a Pop! OS 19.10, Pop! 18.04, illetve az Ubuntu 18.04 LTS operációs rendszerek közül választhatunk. A Lemur Pro induló ára 1099 dollár, ami természetesen a specifikációs-igényeink szerint növekszik.

Ezt a cikket a www.mysoft.hu hozta el neked. Prémium és üzleti notebookok, hardverek, teljes perifériák és kiegészítők széles választéka. 

News of the week - A hét legfrissebb tech hírei Tovább
A kedvenc régi játékaink amik még mindig játszhatóak

A kedvenc régi játékaink amik még mindig játszhatóak

maxresdefault_9.jpg

A videojáték-ipar eszeveszetten fejlődik. Egyre valósághűbb grafikával, leutánzott arc-mimikával, mozgási animációval és intelligenciával jelennek meg játékok, nem beszélve arról, hogy díjnyertes történetszálakat írnak némelyik játék mögé. Akár a játékban is benne lehetünk a VR virtuális valóság segítségével és kezünk, ujjaink mozgását, nyomásának erősségét is képesek vagyunk átvinni a játék világába. 

Akik végig követik ezt az őrületes fejlődést a videojátékok világában, az tudja, hogy ettől függetlenül vannak olyan klasszikus játékok, amik meghatároznak egy-egy időszakot az életünkben. Ezekkel még mindig élvezet játszani, vagy azért, mert bár akár 5-7-10 éves játékokról is beszélhetünk, grafikailag még mindig helytállnak, vagy mert az életünk egy bizonyos időszakát jelképezik. 

Ebben a cikkünkben most összeválogattunk néhány olyan klasszikus játékot, amiket még mindig nyugodt szívvel töltünk be a gépünkön, mert tudjuk, hogy imádunk játszani vele és egy perc játékmenet sem lesz csalódás vagy idővesztegetés. 

100807_tf2_03.jpg

Team Fortress 2

Egy multiplayer játék, amibe akár több száz órát is öltünk régen. Hatalmas előnye, hogy ingyenes és élvezhető is egyszerre. Bár nincs már meg az a hatalmas tábor, amit az idők során kiépített magának a TF2, de a kemény mag még mindig hatalmas örömét leli a játékban és meglepetésünkre, de a játékon belüli vásárlások még mindig pénzt hoznak a Valve háza tájára. 

A játék két csapat körül forog, mindkettőben 9 játszható karakter van, akik különböző játékmódokon harcolnak, játékmódoknak megfelelő pályákon.

0rehpz9h9ac21.png
Half Life 2

A Valve-ot senkinek sem kell bemutatni. 1998-ban levették a lábáról az egész játékostársadalmat, a toplistákon azóta is újra és újra felbukkanó Half-Life-fal, és ezt a folytatással, a Half Life 2-vel is képesek voltak megismételni. 

A megjelenéskor odáig voltunk meg vissza, hogy milyen fizikával és grafikával rendelkezik a HL2. Ami a poén az egészben, hogy ez 2004-óta még mindig élvezetes. 

vlcsnap-2017-07-29-09h24m56s818.png

Need for Speed Carbon

13 éve megjelent az NFS Carbon demo változata, ami akkor a maga 666 MB-jával gigászinak számított. Aztán a demo után az őrületes drift szellemben égő felhasználók mindegyike megvásárolta a Carbont. Azt hozzá kell tenni, hogy a drift-láz köszönhető volt az éppen abban az évben debütáló Halálos iramban - Tokiói hajsza című filmnek, amit az autó és tuning őrültek tágra nyílt pupillákkal bámultak. Persze nem kellett sok, mindenki át szerette volna élni ezt az érzést, erre pedig tökéletes volt a Carbon, ami a filmnek a virtuális valóságba átépített mása. 

Igaz örültünk, ha épphogy vitte a gépünk a szemedgyönyörködtető grafikát, de azt jól tudjuk, hogy ha tövig nyomtuk a kontrollert vagy a billentyűzetet, az autó gyorsabb volt! 

71z3ir685tl_sl1280.jpg

Portal 1-2

Ugyancsak a Valve keze munkája, melyben az EA Games is besegített, így a 2007-2008-as év egyik legjobb játéka született meg. A belső nézetes logikai platform játékban egy Chell nevű lányt irányíthatunk, akit a mesterséges intelligencia újabb és újabb kihívások elé állít egy brutalista világban. 

Az ízig-vérig gamerek jól ismerik a kék és a narancs portál átjárókat. A kék kapu volt a bemenet, a narancs kapu a kimenet. A lényeg pedig az volt, hogy átjárót nyithattál bármilyen síkfelületen, hogy aztán egy kis logikával meg tudd oldani a feladatokat. Végetnemérős játék volt a sok küldetés miatt is, de azért is mert imádtunk vele játszani és annyira lekötötte a figyelmünket, hogy nem tudtunk elszakadni a monitor elől. 

metal-gear-solid-v-phantom-pain-screenshot-02-ps4-us-04mar15.jpg

Metal Gear Solid V

Ugrunk picit az időben. 2015-ben járunk, amikor a Japán játékfejlesztő géniusz, Hideo Kojima új videójátéka, a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain megjelenik, ami egyben a legendás sorozat utolsó része is. Az év legjobban várt játékának kikiáltott Metal Gear Solid V elkápráztatott minket a lenyűgöző grafikájával, a hatalmas és a rendkívül részletes open world világával. Természetesen a show-t itt is a legendás főszereplő, Snake vitte.  

983100.jpg

Crysis

A játék, amivel mindenki szeretett volna játszani. A CryEngine motoron futó játék grafikája könnyet csalt az ember szemébe és kellett is hozzá gép, ami futtatja. Bár igaz, tökéletesen soha senkinek nem futott a játék, olyan gépigénye volt. 

Ez volt az a game, amiben imádtunk robbantgatni, mert egyszerűen gyönyörű volt a látvány, lehetőségünk volt gyakorlatilag mindent tárgyat a kezünkbe venni és alaposan megvizsgálni, de olykor egy-egy enemy is a kezünk közé került, majd a nyakát átkarolva kilőhettük a messzeségbe, a ruhánk adta energiával. 

Az EA alaposan kitett magáért, a lenyűgöző grafika mellett a fizika is remek volt, sőt innovatív. A fegyvereinket fejleszteni tudtuk kiegészítőkkel. Egyszóval maga volt a játékok Mona Lisája. 

414566.jpg

Bioshock

Bátran merem állítani, hogy még mindig az egyik legjobb játék a piacon ebben a steampunk retro stílusban. Remekül kerültek vegyítésre FPS és lopakodós elemek, illetve a lootbox rendszer is nagyon jól meg volt tervezve.

A grafika inkább volt képregény jellegű, mintsem realisztikus, de éppen ez volt benne az elragadó. A történet pedig magáért beszél. Nem szeretnénk spoilerezni, ha még nem játszottál vele, de annyit elárulunk, hogy kellően meg van fűszerezve jumpscare-ekkel a játék, tudja, mikor kell megijeszteni az embert.  

image20.jpg

Far Cry 2

Az Ubisoft egy teljesen új grafikus motort fejlesztett ki a Far Cry 2 részére, ami a Dunia nevet kapta. Az új grafikus motor kihasználta, sőt igényelte is a kétmagos processzorokat, valamint támogatta a DirectX 9 és DirectX 10 verziót is. Mindez meg is látszott a látványvilágon. Odáig voltunk a lángokért és a hatalmas parlagtűzért, a lombok között szűrődő fényekért, a növekvő növényzetért, na meg a a valós idejű kosz effektekért. 

Történetben nem volt túl komplex a játék, zsoldosként téged küldtek el Afrikába, hogy likvidálj egy "Sakál" nevű rejtélyes karaktert, aki felelős volt háborúkért. Így aztán hatalmas fegyverharcokat lehetett elkövetni a sivatagban és a trópusi erdőkben. A maga egyszerűsége természetesen nem tudott senkit eltántorítani, mert ez akkor is egy Far Cry volt. 

ae312bb3917397677ca1007dbfec55e317b8867428d7c55a1f4130acdd17f33e.jpg

GTA San Andreas

Szóval a GTA San Andreas kétségkívül a világ leghíresebb videójátéka. Ki ne emlékezne arra a legendás mondatra, hogy "Grove Street, home..."

CJ kalandjain már meglátszódik az idő vasfoga, de a 2004 októberi játék még mindig az egyik legjobb a maga zsánerében. A nyílt világú akciójátékok már a GTA első részeivel kiépítették a rajongóbázisukat, de a legnagyobb áttörést kétségkívül a GTA: SA jelentette. Los Santos, San Fierrot és Las Venturast élmény felfedezni akár egy biciklivel, akár a megfelelő cheat kód bepötyögése után kapott tankkal. A játékrepülős pálya, az "Ah sh*t, here we go again", a "hesoyam" mindegyike beleírta magát a történelemkönyvekbe. A GTA: SA nem volt tökéletes játék, bár közel volt ahhoz.

A kedvenc régi játékaink amik még mindig játszhatóak Tovább
Minden idők legjobb filmjei az IMDB szerint

Minden idők legjobb filmjei az IMDB szerint

ji7yvissjhfrnjojdz39za.jpg

A mozi története lélegzetelállító, telis-tele nagyszerű filmekkel, olyan klasszikusokkal, amelyek kiállták az idő próbáját, modern filmek, amelyek megváltoztatták a történetírásról és a filmezésről alkotott gondolatainkat. Minden idők legjobb filmjei örökké velünk maradnak, olykor megváltoztatják a hozzáállásunkat, olykor pedig vigasztalnak bennünket.

Erőt vettünk magunkon és úgy gondoltuk, hogy össze szedünk néhány, a valaha készített legjobb filmet. Ehhez az IMDB segítségét kértük és bár a 250 tételes listát nem vettük végig, a minden idők legjeit azért feltűntettük. A cikk végén megtalálod a linket a teljes lista eléréséhez.  

A Remény rabjai (1994)

the_shawshank_redemption-454997151-large.jpg

Az 1940-es évek végén Andy Dufresne bankárt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik kettős gyilkosságért. A férfi ugyan ártatlan, ám az ítélet értelmében be kell vonulnia a Shawshank bötrön rabjai közé. Ezzel gyökeresen megváltozik Andy élete, lassan válik az elítéltek körében megbecsültté, a fegyőrök adótanácsadójává és a börtön vezéregyéniségévé.

AZ IMDB szavazatai alapján a Remény rabjai minden idők legjobb filmje. 

A keresztapa (1972)

the_godfather-344294265-large.jpg

Don Vito Corleone, az Olaszországból az USA-ba bevándorolt családi klán feje "üzletemberként" kapcsolatban áll az amerikai alvilág legkülönbözőbb köreivel. Erkölcsi fenntartásait csupán egy dologgal kapcsolatban őrizte meg: megtagadja, hogy kapcsolatait az egyre jövedelmezőbb kábítószerüzlet kiépítésére és fedezésére használja fel. Ezzel heves bandaháborút robbant ki, amelyben vérbosszú vérbosszút követ, és az egymással versengő családok kölcsönösen megtizedelik egymást. Halála előtt a nagy tekintélyű, öreg "keresztapának" még sikerül fegyverszünetet kötnie, de fia, Michael vezetésével tovább folyik a viszálykodás.

A Sötét Lovag (2008)

intknight2.jpg

Batman ismét a bűn nyomába ered: nekilát, hogy szétverje azokat a bűnszerveteket, melyek rettegésben tartják a város utcáit. Ezúttal is számos segítőre akad, elsősorban Jim Gordon rendőrfelügyelő és Harvey Dent államügyész személyében. A hármas fogat hatásosnak bizonyul, de hamarosan nagyobb káosz üti fel fejét Gotham City-ben, egy felettébb intelligens elme, mely Jokernek hívja magát.

Ponyvaregény (1994)

pulp-fiction.png

Két idősödő, szabadszájú gengszter Vincent és Jules épp főnöküknek szereznek vissza egy aktatáskát. A bokszoló, Butch a hírhedt maffiafőnök, Marsellus Wallace átvágását tervezi. Egy piti rablópáros egy étterem kirablására készül. És a szálak összefutnak...

Mind a laikusok, mind a kritikusok a mai napig tanakodnak és elméleteket gyártanak arról, hogy vajon mi volt az aktatáskában és hogy mi is az egésznek az értelme és a mondanivalója. 

Schindler listája (1993)
schindler_s_list-676391530-large.jpg
A második világháború elején kerül a megszállt Lengyelországba Oscar Schindler. Kiváló kapcsolatai révén gyárat szerez, és a háborús megrendeléseknek köszönhetően meggazdagszik. Könyvelője, Itzhak Stern rábeszéli, hogy foglalkoztasson üldözötteket, akiknek így megmentheti az életét. Gyára, az Emalia a zsidók utolsó menedéke lesz. 1944-ben a nácik jóformán mindenkit gázkamrába küldenek. Csak az nem hal meg, akinek a neve szerepel Schindler listáján.

A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003)
the_lord_of_the_rings_the_return_of_the_king-713668819-large.jpg
Gandalf a rohani Theoden király segítségével igyekszik harcra bíztatni Gondor urait. Szauron ostrom alá veszi Minas Tirithet, hogy végképp eltörölje a föld színéről az emberi fajt. Sosem hiányzott még ennyire a Király erős keze. Aragorn végre válaszol a hívásra, a kard összeforr, kirepül hüvelyéből, és harcba száll a hatalmas túlerő ellen. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. A Gyűrűhordozó és hű barátja (vagyis Frodó és Samu) a Végzet hegyének borzasztó útjait járja. De minél közelebb kerül céljához, annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ fölé boruló árnyék egyre nagyobb és egyre hidegebb...
Tizenkét dühös ember (1957)
12_angry_men-847801680-large.jpg
Tikkasztó hőségben tárgyalja tizenkét esküdt egy gyilkosság ügyében a bűnösség kérdését. Egyetlen embert kivéve a többiek meggyőződése szerint a vádlott ölte meg az apját. Mivel azonban a döntésnek egyhangúnak kell lennie, heves vita bontakozik ki, melynek során az egyetlen kételkedőnek sikerül meggyőznie a többieket, hogy a vádlott nem okvetlenül bűnös. Az esküdtek eleinte oly rendíthetetlennek látszó véleménye mögött előítéletek húzódnak meg, vagy egyéni gyengeségek, amelyek addig meggátolták őket az ügy "fair" tárgyalásában.
Eredet (2010)
inception-821867432-large.jpg
Két ifjú és ambiciózus építész együtt dolgozik, s nem csak kollégák, hanem a legjobb barátok is, ám kapcsolatukra némi árnyék vetül. A vállalatnál kifejlesztettek egy olyan technológiát, amely segítségével be lehet lépni az álmokba, és bizonyos emberek fejéből így információhoz lehet jutni. Amikor Cobb él ezzel a lehetőséggel, a dolgok egyre bonyolultabbakká válnak... 

 

A teljes, 250 filmből álló listát tovább böngészheted az IMDB weboldalán, ezen a linken 

Minden idők legjobb filmjei az IMDB szerint Tovább
A legjobb filmezős streaming szolgáltatások 2020-ban

A legjobb filmezős streaming szolgáltatások 2020-ban

shutterstock_1008073462.jpg

Szerencsére napjainkban már a legegyszerűbb dolog, hogy lehuppanunk valahová és valamelyik okos eszközünkön betöltjük a kedvenc filmünket vagy sorozatunkat, még tévére sincs szükségünk. Sokan vágynak erre az élményre, de előfordul, hogy nem ismerik a streaming szolgáltatókat és nem tudják, hol fogjanak neki. Ez a cikk most nekik szól. 

1_opoujeepwk-9pwyevyd-ja.jpeg

Netflix

A Netflix a legismertebb streaming platform és egyik hatalmas előnye, hogy elkezdett Európa, így Magyarország felé is terjeszkedni. Ez azt jelenti, hogy a legújabb filmek és sorozatok magyar szinkronhanggal érkeznek, de magyar felirattal minimum.

Az alap csomag ára 2490 Ft/hó. Ez a csomag tartalmazza a legalacsonyabb videó felbontást és mindössze egyetlen készüléken nézheted a filmeket egyszerre. A standard csomag már lehetőséget ad arra, hogy egyszerre 2 eszközön nézz filmeket, HD felbontásban. Ennek az ára havi 3190 Ft. A Prémium csomaggal lehetőséged van UHD (4K) felbontásban megnézni a filmeket és sorozatokat, egyszerre akár 4 eszközön is. 

A támogatott eszközök listája meglepően széles. A Netflixet használhatod játékkonzolon, streaming boxon, okostévén, okostelefonon, tableten. Szinte minden eszközön megtalálható már a Netflix alkalmazása, a modernebb tévéken már a távirányítón is külön gomb van neki rendelve. 

Nincs pontos adat róla, de valószínűleg a Netflix büszkélkedhet a legátfogóbb, legnagyobb film és sorozat adatbázissal a világon, a streaming szolgáltatók között. Emellett saját gyártású filmeket és sorozatokat is készítenek, amelyek előállítására évente milliárdokat költenek. Ezeket a saját gyártású filmeket természetesen te is megkapod bármelyik előfizetéssel. 

Rengeteg film és sorozat, ami hatalmas sikereket arat, a Netflix saját gyártású filmje, tehát ezeket a filmeket még a moziban és a tévében sem, csak a Netflixen fogod megtalálni. Gondolok itt a Stranger Thingsre, az Orange Is The New Black-re, vagy a House of Cards-ra és a Witcherre. 

Az első hónap ingyenes. Regisztrálj ezen a linken. 

disney-homepage.png

Disney+

A Disney+ ára 23.000 Ft évente, de fizetheted havonta is, akkor 2300 Ft/hó. Csomagként is megvásárolható a Hulu-val és az ESPN +-al együtt, havi 4200 Ft-ért.

A Disney+ azoknak a felhasználóknak szól, akik imádják például a Csillagok háborúját, a Marvel filmeket vagy a nosztalgikus Disney klasszikusokat és National Geographic tartalmakat. Az egyik legújabb streaming szolgáltatóként hatalmasra nőtt Disney+ egyre csak növekszik a Disney égisze alatt és szolgáltatja a legjobb tartalmakat mind gyerekeknek, mind felnőtteknek. Hatalmas sikert fut be éppen a most vetített Mandalorian című sorozat, amely a Csillagok Háborúja sorozatba átépített verziója. Ez a sorozat is csak a Disney+-on érhető el.

Előfizetéseddel rengeteg, gyerekeknek való tartalomhoz is hozzáférhetsz. Olyanokhoz, mint például a Toy Story, a Coco és révén, hogy a Disney megvásárolta a Foxot, a Simpson család összes része is megtekinthető. 

A filmek, sorozatok és mesék angol nyelvűek. A regisztráció viszont jelenleg nem elérhető. 

best-comedies-on-amazon-prime-video-featured.jpg

Amazon Prime Video

2150 Ft/hó havidíjas előfizetésért rengeteg filmet és 2 napos ingyenes szállítási lehetőséget kapsz Amazonos rendeléseid után. Iskolások részére évi 19.000 Ft, ami egy remek ajánlat, ha lebontjuk hónapokra (1583 Ft). 

A támogatott eszközök között szerepelnek az okostévék, játékkonzolok, okostelefonok, tabletek, de az Amazonnak saját streaming box-ja is van. 

Az Amazon akkoriban azzal kezdte, hogy könyveket árusítottak online, ma pedig már ők az internetes Walmart. Néhány éve a Prime Video segítségével letették névjegyüket a streaming piacon is. Olyan szerződéseket hoztak házhoz, mint az Epix, a Warner Bros és a HBO. A Netflix-szel ellentétben a 4k UHD és HDR tartalmak külön díj nélkül jönnek. A filmek, sorozatok és mesék angol nyelvűek. 

Amazon Prime regisztráció ezen a linken. Az első 7 nap ingyenes. 

welcome-contentblock-desktop.jpg

Hulu

A Hulu ára havonta 1974 Ft reklámokkal, reklámok nélkül pedig havi 3949 Ft. Elérhető bármilyen set-up boxon, konzolon, okostelefonon, okostévén vagy táblagépen. 

Leginkább azoknak való a szolgáltatás, akik nem szeretnének kábeltévét bevezettetni otthonukba, de mégis szeretnék nézni a legújabb műsorokat, sportműsorokat, de híreket is nézhetünk rajta. Természetesen az alap konstrukció itt is a filmekről, sorozatokról és mesékről szól. Ezek angol nyelvűek. 

A Hulu-t 2007-ben hozta létre a veterán tévésnek számító NBC Universal, a Fox és a Disney-ABC. Eleinte teljesen ingyenes volt, később bevezették az előfizetés-alapú verziót. Mint nemrég kiderült, a Disney idő közben elkezdte bekebelezni a streaming szolgáltatókat és a FOX után a Hulut is felvásárolja. 

A Hulu-n olyan egyedileg gyártott, ismert filmekkel is találkozhatunk, mint a The Path, a Futureman vagy a Runaways. Noha a Netflixhez hasonlóan a Hulu is kínál 4K-s tartalmakat, a HDR támogatást még nem jelentették be. 

Regisztrációdban az első hónap ingyenes.

Hulu regisztráció

hbo.png

HBO GO

A HBO GO itthon is rendkívül közkedvelt platform. Azt hiszem nem kell bemutatni senkinek. Olyan sorozatok érkeztek a platformon, mint a Trónok Harca, a Westworld, A Szilícium Völgy, Csernobil, a Breaking Bad vagy a már világhírű magyar sorozat, az Aranyélet. 

Az előfizetés első 7 napja ingyenes, utána pedig 1890 Ft/hó. Ahogyan a többi szolgáltatónál, itt is rengeteg film, sorozat és mese található, ráadásul sok magyar nyelven is. Ehhez pedig jönnek a HBO saját gyártású filmjei és sorozatai, amiket szintén tartalmaz az előfizetés. 

A HBO GO regisztráció ezen a linken érhető el. 

 

A legjobb filmezős streaming szolgáltatások 2020-ban Tovább
süti beállítások módosítása