Mint minden évben, az idén is megrendezésre került a világ egyik legnagyobb videójátékos rendezvénye, a Gamescom. Az emberek még a Los Angeles-i E3-at, vagyis az Electronic Entertainment Expo-t sem felejtették el, máris újabb rendezvény vette kezdetét augusztus 19-én, ahol a legnagyobb kiadók/fejlesztők mutatták be legújabb játékaikat, fejlesztéseiket, ezúttal Európában, Kölnben.
A németországi rendezvény hivatalosan az Opening Night Live-val vette kezdetét, amelynek házigazdája Geoff Keighley volt. Az este folyamán több kiadó is újdonságokat jelentett és mutatott be, többek között az Activision, Bungie, Electronic Arts, Google Stadia, Sega, Ubisoft és az Xbox Game Studios is. A hétfő esti nyitóceremóniát egyébként három másik esemény előzte meg, ahol a Nintendo, Microsoft és a Google is külön előadással rukkolt elő.
Sony a Gamescomon
Az E3-mal ellentétben a Gamescomon idén részt vett a Sony, akik egyébként az éven nem nagyon jelentettek be újdonságot. Bár megjelentek a rendezvényen, nem sok érdemleges információval tudtak szolgálni a nagyközönség felé. A videójáték tervező és producer Kodzsima Hideo megpróbálta bemutatni a Death Standing nevű játékot, bár inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egy gameplay-t is láthattunk a játékról, aminek a megnézése sem segített abban, hogy megértsük a játék háttérbeli sztoriját. Ez talán még kíváncsibbá teszi az embert.
A The Last of Us: Part 2 és a Ghost os Tsushima játékokról sem tudhattunk meg sokkal többet a rendezvény során. Bár bejelentették a PS5 megjelenését, ennek ellenére nem fedtek fel további titkokat a következő generációs konzolról.
Microsoft a Gamescomon
A Microsoft Xbox közel 200 standdal képviseltette magát a rendezvényen, ahol a résztvevők kipróbálhatták a Minecraft Dungeons és a Gears 5-nek a Horde Mode játékát, illetve a Project xCloud-ot.
A Halo Infinite és a Sea of Thieves-ről nem kaptunk sok információt a bemutató során, de ezt talán sikerült kárpótolni a Gears 5 trailerével.
A Microsoft az Xbox Project Scarlett-et már bejelentette az E3-on, ahol megígérték, hogy az új Xbox képes lesz 4K játékok megjelenítésére.
Nintendo a Gamescomon
A Nintendo nem fáradt azon, hogy valami újat mutasson az európai rendezvényen. Ugyanazokat a neveket mutatta be, amelyeket az E3-on is. Ez lehetőséget adott arra, hogy még jobban elmerüljünk a Luigi Mansion 3-ba és a Pokémon Sword and Shield-be.
A résztvevőknek lehetőségük nyílt a The Legend of Zelda: Link’s Awakening, The Witcher 3, Astral Chain, Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020, és a Dragon Quest 10 S: Echoes of an Elusive Age játékokkal való szórakozáshoz.
Egy biztos! Játékokból sem az éven, sem jövőre nem lesz hiány. A különböző stílusú és témájú játékok között mindenki megtalálhatja a kedvére valót, és a valóságból kilépve akár megmentheti nemcsak a saját, társa, családja, de az egész világ életét.