mysoft.hu - blog

  • Tesztek
  • Hírek
  • Vásárlás
  • Level Up
Lenovo Legion Y530 / Légiós újratöltve

Lenovo Legion Y530 / Légiós újratöltve

 

legion.png

Nemrégiben a Lenovo frissítette a Legion Gamer sorozatát több új modellel is. Így többek között az Y530 és Y730-as laptopok, a T530 és T730 tornyok és C530 és C730-as kockák is megékeztek.

Ebben a cikkben  megnézzük mit tud az új Lenovo Legion Y530-as.  Az Y530 egy dupla hűtőrendszeres, 8.generációs Intel i5-ös processzort és egy Nvidia GeForce GTX 1050Ti grafikus kártyát kapott. Felszereltségében egy ízig- vérig “gamer” laptopról beszélhetünk, mely simán megfelel a kategóriájában fellépő elvárásoknak.

Az előd Y520-hoz képest egy erőteljes “gamertelenítésen” esett át az Y530-as külseje. Hiszen míg az előd éles, agresszív vonalvezetésében, piros billentyűzetvilágásával, vad karakterisztikájában egy messziről is már üvöltő “fiatalos, laza, gamer” laptopról árúlkodott, addig az új kiadás egy jóval konszolidáltabb, letisztultabb formát kapott.

lenovo-laptop-legion-y530-gallery-3.jpg
 

Így ezt a gépet már bármilyen környezetben bátran előveheted és nem fognak furán nézni rád például egy tárgyaláson, hogy mi a franc az előtted.

Az Y530 egy  letisztult, fekete alumínium külsővel lett megálmodva. A “menőséget” fenntartva azért a Legion-márka jel a fedőlapon látványosan let elhelyezve, plusz, egy világító Y-al is megspékelték.

lenovo-laptop-legion-y530-gallery-4.jpg

A gépet felnyitva rögtön szembetűnik, hogy az 520 vakítóan vörös billentyű háttérvilágítást az 530-ban egy szolidabb fehér fényre cserélték. Továbbá az egész felületet soft-touch bevonattal látták el, a billentyűk kidolgozását és leütését pedig puhábbra és kényelmesebbre sikerült ezúttal belőni. A 3,9 x 2 hüvelykes touchpad könnyedén reagál a legfeljebb négy ujjal rendelkező gesztusokra. A jobb és a bal oldali kattintás gombjai érzékenyek és könnyen nyomhatóak.

A laptop egyik különlegessége, hogy a kijelző rögzítési pontjai nem a gép legvégére kerültek, hanem picit előrébb, így felnyitáskor kapunk egy portokkal bőségesen ellátott, kilógó hátsó részt.  Itt található többe között a hálózati csatlakozó, Ethernet port, HDMI kimenet, Mini DisplayPort, USB típusú C és egy USB 3.1 típusú A port. Továbbá az oldalakon szintén van egy-egy A-típusú port, plusz a bal oldalon egy jack-csatlakozó.

lenovo-laptop-legion-y530-gallery-8.jpg

lenovo-laptop-legion-y530-gallery-5.jpg

Kijelzőjét tekintve  a 15,6 hüvelykes, 1920 x 1080-os kijelző a Legionon, talán lehetne picit élettel telibb színvilágú ,de összeségében abszolút elfogadható a minőség amit nyújt számunkra.

Az Nvidia GeForce GTX 1050 Ti 4 GB-os VRAM-val a Legion a legtöbb új játékot képes elfuttatni, bár valószínűleg nem a legmagasabb beállításokkal. 

Belső erősségekben mivel nálunk rengeteg opcióban megkaphatod az új Legion-t, így most nem mennék bele, hogy mit tartalmaz, egyszerűen csak kattints ide és találd meg a neked leginkább megfelelő felszereltséget: https://bit.ly/2MtqmM3

A laptop 13,866 pontot ért el a Geekbench 4 általános teljesítmény teszten, ami felülmúlta a belépő szintű játékidő átlagát, az MSI (11 817, Core i5-7700HQ) és a HP Omen-t megelőzve.

 A Nitro 5 Spin (Intel Core i7-8550U) 14,974 ponttal izmosabb volt.

ahr0cdovl21lzglhlmjlc3rvzm1py3jvlmnvbs9al1uvnzgynzc4l29yawdpbmfsl2ltywdlmdaxlnbuzw.png

Ha bővítésre adod a fejed remélem, hogy jól tudsz bánni a csavarhúzóval,  mert az Y530 nem adja könnyen magát. Az alap borítás leszedéséhez 11 csavart kell eltávolítanod. A legtöbb süllyesztett helyeken vannak, ezért ha nem mágneses fejű eszközt használsz mehet majd a gép le-fel fordigatása.  A procedúra után a merevlemez és az M.2 SSD már könnyen elérhető.  Az SSD meglepetésre elég kicsi - sokkal rövidebb, mint a legtöbb NVM-es. De megoldásként van egy extra konzol, amit ha eltávolítasz, akkor lehetővé válik egy teljes méretű M.2 SSD behelyezése is akár.

lenovo-laptop-legion-y530-gallery-1.jpg

Összeségében a Lenovo Legion Y530 bőven hozza azokat az előde álltal felállított mércéket amiért szeretjük a Legion szériát, sőt! A külső letisztultsággal, és az új formatervezéssel egy szuper gamer gépet kapunk amit a „gamerkedésen” kívül bármilyen más helyzetben is bátran tudunk használni.

 Nekünk bejött! Hát neked?

Meglesnéd a mysoft.hu kínálatát az Y530-ból? Kattints ide!

Szólj hozzá! teszt lenovo gamer legion gamer laptop mysoft y530 lenovo legion y530 Tovább
Lenovo Legion Y530 / Légiós újratöltve Tovább
Facebook
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • A Spotify hatalmas üzleti lehetőséget látott meg az eSportban A Spotify hatalmas üzleti lehetőséget látott meg az eSportban
  • Sürgősen frissítsd a Windowst, mert te is adathalászat áldozata lehetsz Sürgősen frissítsd a Windowst, mert te is adathalászat áldozata lehetsz
  • A Konami beszáll az asztali számítógépek világába A Konami beszáll az asztali számítógépek világába
  • Socialmustra: Az Instagram sztori - Az egymilliárd dolláros üzlet Socialmustra: Az Instagram sztori - Az egymilliárd dolláros üzlet
  • Nagyszerű stratégiával leplezte le a Ubisoft az új Battle Royale játékát Nagyszerű stratégiával leplezte le a Ubisoft az új Battle Royale játékát

A bejegyzés trackback címe:

https://mysoft.blog.hu/api/trackback/id/14193275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

Facebook Instagram

Mit keresel?

Archívum

  • 2020 augusztus (5)
  • 2020 július (17)
  • 2020 június (8)
  • 2020 május (14)
  • 2020 április (23)
  • 2020 március (25)
  • 2020 február (10)
  • 2020 január (13)
  • 2019 december (15)
  • 2019 november (9)
  • 2019 október (13)
  • Tovább...

mysoft.hu facebook

Tovább a Facebook-ra

mysoft.hu - blog

A mysoft.hu elektronikai webáruház blogjában segítünk, hogy könnyen eligazodj a legújabb technikai eszközök között, legyen szó notebookról, PC-ről, monitorról, tabletről vagy épp projektorról.

Címkék

1050 (1) 10th intel core (2) 2020 (1) 2020games (1) 2020 játékok (1) 2in1 (2) 2 in 1 (1) 2 in 1 laptop (1) 3D renderelés (1) 4in1 (1) 4K (1) 4k laptop (1) 5570 (1) 8. generáció (3) acer (5) acer aspire (2) acer aspire 5 (1) acer aspire a515 (1) acer laptop (2) acer nitro (1) acer nitro 5 (1) acer nitro 5 2019 (1) acer notebook (1) acer spin 3 (1) activision (1) adobe flash (1) AIO (2) aio (1) AIO PC (1) Ajándék (1) ajándék (4) Ajándék ötletek (1) ajándék ötletek (1) alienware rog (1) Alii In One (1) alkalmazások (1) AllInOne (1) All in One (2) All in One PC (2) alyx (1) alyx vr (1) amazfit (2) amazfit bip (2) amazon (1) AMD (6) amd (3) AMD radeon (1) amd ryzen (4) AMD Ryzen (3) android (1) Android (1) apple (14) apple beats (1) apple beats pill+ (1) apple loudspeaker (1) apple mac pro (1) apple mac pro 2019 (1) apple selfie (1) apple speaker (1) archos (1) archos scooter (1) assassins creed (1) Asus (6) ASUS (1) asus (22) Asus2019 (2) asusces (1) Asus AIO (1) Asus All In One (1) Asus ces 2019 (1) asus flip (1) Asus Rog (2) ASUS ROG (1) asus rog (6) asus rog mothership (1) asus rog phone (1) asus rog phone 2 (1) asus rog strix (1) asus rog Strix scar (1) asus rog strix scar II (1) asus rog Strix scar III (1) asus rog tuf (6) asus rog zephyrus (1) asus rog zephyrus M (1) Asus Rog Zephyrus S (3) asus tuf (2) ASUS TUF (1) asus tuf a15 (1) Asus Vivo (1) asus vivobook (2) asus vivobook s13 (1) asus vivobook s14 (1) asus vivobook s15 (2) Asus Vivo V241FF (1) asus zenbook (4) asus zenbook 13 (1) asus zenbook 15 (2) asus zenbook flip (1) asus zenbook flip 14 (1) Asztali gép (3) Asztali PC (2) asztali pc (1) audio technica (1) Aukció (1) autós kamera (1) a het tech hirei (1) a way out (1) baleseti kamera (1) baratikor.com (1) Barbone pc (2) Battlefield 5 (2) Battlefield V (2) battleroyale (1) Battle Royale (1) beats pill (1) beats pill+ (1) belkin (1) bioshock (1) Biztonság (1) blackberry (1) blizzard (1) blokknyomtató (1) blokknyomtatók (1) bluetooth (1) bluetooth hangszóró (3) bluetooth speaker (3) bluetouch (1) bluetouch BT500 (1) bluetouch scooter (1) blur (1) Breaking Bad (1) Bumble (1) business (2) business laptop (7) busuu (1) c340 (1) C940 (1) callofduty (1) Call of Duty (1) call of duty (1) Call of Duty battle royale (1) Call of Duty Warzone (1) call of duty world (1) camera (1) canyon (1) cavion city go (1) cavion scooter (1) ces (2) CES2020 (2) ces2020 (3) charge (1) chrome (1) címke (1) COD (1) cod battleroyale (1) cod pc (1) Computex (1) Computex2019 (1) cooler master (1) copy (1) corning (1) corona (1) COVID (4) COVID-19 (3) crucible (1) crysis (1) Csernobil (1) cwl (1) cyberpunk (2) cyberpunk2077 (1) cyberpunk 2077 (1) cybershoes (1) cybertruck (1) Death Stranding (1) death stranding (1) dell (23) Dell (9) dellxps (2) dell g (1) dell g3 (1) dell g3 3590 (1) dell g5 (2) Dell G5 (1) dell g5 5587 (1) Dell G5 5590 (1) Dell inspiron (2) dell inspiron (3) dell inspiron 3568 (1) dell inspiron 3576 (1) dell inspiron 3579 (1) dell inspiron 3593 (1) dell inspiron 5378 (1) dell inspiron 5490 (1) dell inspiron 5570 (1) dell latitude (5) dell latitude 3500 (1) dell latitude 5490 (4) dell latitude 7490 (1) dell latitude e5570 (1) dell monitor (1) dell optiplex (3) dell optiplex 3060 (2) dell vostro (5) dell vostro 3470 (1) dell vostro 3568 (1) dell vostro 3578 (1) dell vostro 3590 (1) dell vostro 3670 (1) dell vostro 5590 (1) dell vostro pc (1) dell vostro small form factor (1) Dell xps (1) dell xps 13 (2) denver (1) denver electric scooter (1) denver sck5300 (1) denver scooter (1) destiny2 (1) detroit (1) dji (3) dji osmo (1) dji osmo action camera (1) dji osmo pocket (1) dji tello drone (1) dolby audio (1) dolgozos laptop (2) doom (1) doom 2020 (1) doom ethernal (1) dorps (1) drón (1) duolingo (1) dying light (1) dying light 2 (1) e-sport (1) e480 (1) e580 (1) ecotank (4) EcoTank (1) egde (1) electric scooter (1) elektromos roller (1) emoji (3) epic games (4) Építészeti tervezés (1) epson (11) epson ecotank (4) epson L1110 (1) epson L1455 (1) epson L3050 (1) epson L382 (1) epson l386 (1) epson L6190 (1) epson l6190 (1) epson L7160 (1) epson L7180 (1) epson M1120 (1) epson printer (2) epson projektor (2) érkezőjátékok (2) Eset (1) ESPN (1) esport (1) facebook (7) Facebook (2) facebookshops (1) facebook gaming (1) facebook rooms (1) facebook shops (1) facebook vr (1) farsang (1) far cry 2 (1) Far Cry 6 (1) fedélzeti kamera (1) fénymásolás (2) fénymásoló (2) festék (1) fifa (1) Film (1) filmek (1) Filmek (1) firefox (1) fitness (2) fortnite (1) fortnite blackhole (1) fortnite chapter 2 (1) fotó nyomtató (1) Frissítés (1) fullhd kamera (1) G5 (1) G5 5590 (1) g6 (1) galaxy a21s (1) galaxy book flex (1) galaxy book flex alpha (1) galaxy book ion (1) galaxy note 9 (1) galaxy s10 (1) galaxy s9 (1) galaxy s9+ (1) galaxy watch active 2 (1) game (26) gameing (16) gamer (37) Gamer (13) gamers (1) gamer laptop (25) gamer monitor (1) gamer notebook (1) gamer omen laptop (1) gamer pc (2) Games (1) games (17) games2020 (1) gamescom (1) gamescom2019 (1) gamescom microsoft (1) gamescom nintendo (1) gamescom sony (1) game releases (1) gaming (23) geek (1) Geforce (11) Geforce GTX (1) Geforce GTX 1650 (1) ghostrecon (1) gift (1) gift ideas (1) Google (1) google (4) google chrome (1) Google photos (1) google stadia (2) gorilla glass (1) gorilla glass victus (1) GPU (1) grafika (1) grafikai munka (3) Grafikai munka (1) grafikus (1) Grafikus kártya (1) grafikus laptop (1) gsync (1) gta (2) gta5 (2) gta 5 (1) gta san andreas (1) GTBikeV (1) gtx (1) gtx 1050 (1) gtx 1060 (1) GTX 150 (1) gtx 2060 (1) gyorstöltő (1) hack (1) hacked (1) hacker (1) half life (2) half life 2 (1) half life alyx (1) hangszóró (2) hangulatjelek (1) hdmi (3) HDMI (4) hearthstone (1) hipernet (1) hírek (3) hms (1) hogyan töltsem a telefonom (1) honor (1) honor magic (1) honor smartwatch (1) honor watch (1) honor watch magic (1) HP (3) Hp (1) hp (6) HP 15s (1) HP elitedesk (1) hp elitedesk 800 g3 (1) hp laptop (1) HP Omen (2) hp omen 15 (1) HP omen obelisk (1) HP probook (5) hp probook (1) hp probook family (1) hp probook g1 (1) hp probook g5 640 (1) Hp probook g6 (2) hp probook laptop (1) hp probook termekcsalad (1) hp probook x360 (1) hp probook x360 440 g1 (1) hp sprocket (3) huawei (6) huawei p40 (1) HyperScape (1) Hyper Scape (1) i5 (4) i7 (11) i7 10th (1) i9 (7) ideapad (7) ideapad 530 (1) ideapad C340 (1) ideapad L340 (1) ideapad s540 (1) ideapad yoga (2) ideapad yoga 530 (2) ideapad yoga c340 (1) ideapad yoga C940 (1) IMDB (1) infinitydisplay (1) inspiron (2) Instagram (1) instagram (2) Intel (9) intel (6) intel core (2) Intel Core (11) IOS (2) ios (2) ios14 (2) iphone (1) iphone11 (1) iphone 8 plus (1) iphone SE (2) iphone SE2 (2) iphone SE 2 (1) iphone se 2020 (1) iphone x (1) iphone xs max (1) iroda (2) irodai laptop (2) irodai nyomtatás (2) iwiw (1) játék (19) játékmegjelenések (2) játékok (17) Játékok (1) jbl (4) jbl 300 (1) jbl charge (1) jbl charge 4 (3) jbl clip (1) jbl clip 3 (1) jbl loudspeaker (1) jbl partybox (1) jbl partybox 300 (1) jbl speaker (1) Jelszó (1) journey to the savage planet (1) jó laptop (1) k10 (1) kamera (1) karácsony (2) Karácsony (1) karácsonyi ajándék (2) karneval (1) kenbak (1) Kiberbiztonság (1) kickstarter (1) kijelző (2) kingston (1) kkv (1) konzol (2) Konzol (1) konzol game (1) konzol jatek (1) korona (1) Koronavírus (2) koronavírus (1) kospet prime (1) Kospet Prime 4G (1) Kreatív ipar (2) Kreatív szakma (2) L340 (1) language (1) laptop (30) laptopok (1) Laptopok tervezésre (2) laptopvásárlás (5) laptop 3D (2) laptop grafikára (3) laptop hátékra (2) laptop munkára (9) laptop takarítás házilag (1) laptop tervezésre (2) laptop teszt (4) laptop üzletre (2) laptop vásárlás (1) laptop world of tanks (1) laptop wot (1) latitude (3) leauges (1) legion (4) Legion (4) legion y540 (1) lemur pro (1) Lenovo (14) lenovo (24) lenovo 2019 (1) lenovo ideapad (5) Lenovo ideapad (6) lenovo ideapad 320 (2) lenovo ideapad 330 (2) Lenovo ideapad 330s (1) Lenovo ideapad s340 (1) lenovo ideapad s340 (2) Lenovo ideapad s540 (1) lenovo ideapad yoga (4) lenovo ideapad yoga 530 (3) lenovo ideapad yoga C340 (1) lenovo ideapad yoga C940 (1) Lenovo L340 (1) lenovo laptop (1) Lenovo legion (3) lenovo legion mobile (1) lenovo legion y530 (1) lenovo legion y540 (3) Lenovo Legion Y7000 (1) lenovo thinkbook (3) lenovo thinkbook 13s (1) lenovo thinkbook plus (1) Lenovo ThinkPad (1) Lenovo thinkpad (1) lenovo thinkpad (3) lenovo thinkpad e580 (1) lenovo thinkpad x13 (1) lenovo thinkpad X1 extreme gen2 (1) lenovo thinkpad x1 fold (1) Lenovo ThinkPad X390 (1) lenovo yoga (1) levelup (26) LG (1) lg (2) lightbox (1) lightbox bt (1) lightbox bt touch (1) llenovo thinkbook 15 (1) loudspeaker (1) mac (3) macbook (3) macbook pro (1) mac pro (2) mac pro 2019 (1) mac pro 2020 (1) másolás (1) mavic air 2 (1) Media tech (1) megapixel (1) megjelenések (1) memrise (1) messenger (2) metal gear solid (1) Microsoft (3) microsoft (3) microsoft surface studio (1) microsoft windows 10 (2) milyen laptopot vegyek (1) mini fotónyomtató (1) Mini pc (1) mio (1) mio kamera (1) mixer (1) Mi az a gpu (1) mi tv lux oled transparent edition (1) mobile (1) mojo vision (1) monitor (2) Monitor (1) monitor pc (1) motorola (1) motorola razr (1) Movies (1) mozi (1) mr6400 (1) msi (1) MSI (2) MSI Codex (1) msi gamer laptop (1) msi gl63 (1) msi gl63 9sdk (1) msi laptop (1) msi optix mag241c (2) msn (1) msn messenger (1) musical.ly (1) musically (1) Mx130 (1) mysoft (9) myvip (1) NASA (1) need for speed (1) need for speed heat (1) news (31) news of the week (14) NFL (1) nfl (1) nhl (1) Nintendo (2) Nintendo Switch (1) nintendo switch (1) Nintendo Switch Light (1) nitro 5 (1) NOD32 (1) notebook (5) notebook vásárlás (1) NVIDIA (2) nvidia (3) Nvidia (3) nvidia geforce (1) nvidia gpu (1) nvidia grafika (1) nvidia grafikus kártya (1) nvidia rtx (1) NVIDIA RTX (1) nyevtanulás (1) nyomtatás (3) nyomtató (8) octa core (1) office (6) office notebook (5) okosóra (3) olcsó (1) olcsó laptop (1) Omen (1) Omen Obelisk (1) oneplus (1) oneplus8pro (1) oneplus 8 (1) oneplus 8 pro (2) online ismerkedes (1) online seminarium (1) oppo (1) optiplex 3060 (1) óra (1) osmo pocket (1) OurMine (1) overwatch (1) partybox (1) partybox 300 (1) Password (1) Pasziánsz (1) pc (3) PC (5) pc grafikára (1) pebble (1) philips (5) philips 7000 (1) philips bre640 (1) philips drycare (1) philips epilator (1) philips essentialcare (1) philips HC7460 (1) philips lumea (2) philips multigroom series (1) philips oneblade pro (1) philips satinelle advanced (1) philips series 2000 (1) phone (1) photo printer (1) pixel (1) plagueinc (1) playstation (3) Playstation (2) playstation5 (2) Playstation 4 (1) playstation 5 (5) POLAR (1) polar (1) polar vantage m (2) polar vantage watch (1) Port (1) portal (2) powerbank (1) printer (5) probook (5) probook g5 (1) probook g5 640 (1) probook g6 (2) probook x360 (1) processzor (5) projektor (2) ps (1) PS4 (2) ps4 (3) ps5 (1) ps5 game (1) ps5 games (1) ps5 granturismo7 (1) ps5 horizonforbiddenwest (1) ps5 információk (1) ps5 spiderman (1) qualcomm (1) qualcomm snapdragon 690 (1) radeon (2) radeon RX 5500 (1) ram (5) rayman legends (1) Raytracing (1) ray tracing (2) Ray Tracing (1) razer (1) razer kishi (1) razr (1) redmi note 8 (1) red dead redemption 2 (2) Rendering (2) republic of gamer (2) republic of gamers (1) retro (1) Rog (1) rog (2) rog g703 titanium (1) rog phone (1) Rog Strix (1) Rog Tuf (1) roller (1) router (1) RTX (2) RTX 3000 (1) RTX 3070 (1) RTX 3080 (1) rtx ray tracing (1) s15 (1) Samsonite (1) samsung (15) samsung galaxy (1) samsung galaxy fold (1) samsung galaxy s20 ultra (1) samsung galaxy s7 (1) samsung infinitydisplay (1) samsung monitor (1) samsung odyssey (1) samsung sero (1) samsung sero tv (1) samsung window (1) scan (1) scooter (1) segítség (1) seminar (1) Series (1) sim (1) simulator (1) sim kártya (1) smart (1) smartphone (3) smartwatch (5) smart home (1) smart hoover (1) smart lamp (1) smart scale (1) snapdragon 690 (1) socialmustra (3) social media (1) Solitaire (1) sony (4) Sony (3) sony playstation 5 (1) sony ps5 (1) sony speaker (1) Sorozat (1) Sorozatok (1) speaker (2) spin 3 (1) sportwatch (2) sprocket (1) SSD (1) starwars (1) Stranger things (1) stream (1) streamer (1) streaming (1) Strix (1) stylo 5 (1) switch (3) system76 (1) számla (1) szimulátor (1) szkenner (3) Szoftver (1) sztrela (1) takarítás (1) targus (1) tárhely (3) Társkeresés (1) team17 (1) team17 worms (1) tech (6) tech hirek (2) tech news (2) tech szemle (2) telekom (1) telenor (1) terminator (1) Tervező laptopok (1) test (1) teszt (44) thelastofus (1) the last of us 2 (1) the last of us part 2 (1) thinkbook (2) thinkpad (6) ThinkPad (2) thinkpad trackpoint keyboard II (1) thinkpad x1 gen2 (1) Thinkpad x390 (1) ThinkPad x390 (1) thrustmaster (1) tiktok (1) tiktok story (1) Tinder (1) tinder (1) tinder alkalmazas (1) tinder ismerkedes (1) tinder sztori (1) tinta (1) tisztítás (1) tl-mr6400 (1) tm-l90 (1) tm-m30 (1) tm-t20ii (1) tm-t88vi (1) tolatókamera (1) top10 december (1) top10 november (1) top 10 (2) tp-link (1) trust (1) trust urban primo power bank (1) tuf (1) TUF GAMER (1) tuf laptop (2) tuf notebook (1) tuf teszt (1) tv (1) twitch (1) Twitch (1) Twitter (3) ubisoft (1) Ubisoft (1) univac (1) ünnepek (1) upcoming games (1) üzleti (1) üzleti gép (1) üzleti laptop (5) üzleti programok (1) valentinesday (1) valentines day (1) vásárlás (5) Védelem (1) VGA (3) vga (1) videójáték (2) Vírus (1) Virus (1) Vírusirtó (1) visionx (1) visionx selfie camera (1) vivo (1) vivobook (5) Vivo AIO (1) Vivo All In One (1) vízálló (1) vod (1) vonalkód (1) vostro 3590 (1) vr (2) vr gaming (1) Warzone (1) warzone pc (1) warzone ps4 (1) warzone xboxone (1) watch (2) web (1) webinar (1) Westworld (1) windows (8) Windows (1) Windows 10 (1) windows 10 (2) windows 10 update (1) windows 7 (1) windows start (1) Windows update (1) workcentre (1) worms (1) worms armageddon (1) worms rumble (1) x13 (1) X390 (1) xbox (6) xboxone (2) xboxseriesx (1) xboxseriesx specifikáció (1) xbox one (2) Xbox One (1) xbox one kormány (1) xbox series x (1) Xeon (1) xeropan (1) xerox (2) xerox printer (2) xiaomi (11) xiaomi 8h (1) xiaomi amazfit bip (2) xiaomi amazfit bip s (1) xiaomi M365 (1) xiaomi mi 10 ultra (1) xiaomi mi note 10 (1) xiaomi scooter (1) xiaomi smartphone (1) xiaomi smartwatch (1) xiaomi watch (1) xo (1) y530 (1) Y540 (1) Y7000 2019 (1) Y740 (1) yoga (2) yoga 530 (2) yoga C340 (1) yoga c940 (1) youtube (2) YouTube (3) zenbook (6) zenbook 15 (1) zenbook flip (1) zenbook flip 14 (1) zephyr (1) Zephyrus S (1) zephyr gamer eger (1) ZV-1 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása
Ajánló