Apple- Csoportos szelfi-készítés újratöltve
Az Apple egy újabb szabadalmát jegyeztette be, ami lehetővé teszi a csoportos szelfi-készítést úgy, hogy egyedül vagyunk a telefonunk előtt. Persze gondolhatnánk azt, hogy a koronavírus-járvány volt hatással az Apple-re, hisz sokkal kevesebb csoportos szelfit készítettek az emberek ebben az időszakban, viszont az igazság az, hogy a cég legalább már két éve dolgozik a projekten.
A csoportos szelfi-készítésére szánt alkalmazás lényege az, hogy úgy készíthessenek az emberek csoportos szelfiket, hogy mindeközben teljesen más helyen tartózkodnak. Az alkalmazás a három különböző helyen készült szelfiket „összemossa”, így olyan hatást kelt a kép, mintha valóban együtt lennének a képen látható személyek. Ehhez csupán meg kell hívni ismerőseinket a közös szelfizésre. A születőben lévő applikáció lehetőséget adna arra, hogy a felhasználók maguk döntsék el, melyikük legyen az előtérben, és ki a háttérben. A szabadalom bejegyetetése ellenére viszont nem biztos, hogy meg is valósul az elképzelés, de így a technológia már az Apple nevéhez kapcsolható.
Visionix- Végre sikerült elrejteni a képernyő alá a telefon szelfikameráját
Az elmúlt években a mobilgyártó cégek leginkább az okostelefonok szelfikamerájának az eltüntetésével foglalkoztak. Emlékszünk az Apple-re ugyebár, amikor a teljes kijelzőt végre szabaddá tették, viszont a kamera elrejtése nekik sem sikerült a mai napig. Voltak természetesen különböző próbálkozások és trükkök, amivel valamilyen szinten sikerült megoldaniuk a cégeknek a szelfikamera problémáját, viszont most a Visionx-nek (OLED kijelzőgyártó cég) sikerült a teljes kamerát a panel mögé bújtatni, így az csak akkor bukkan fel, ha éppen használni szeretnénk.
A vállalat szerves és mesterséges rétegekkel vonta be a telefon kijelzőjét, ez pedig azért volt fontos, hogy minél több fény jusson be a szelfikamerába, emellett egy olyan algoritmust is fejlesztettek, ami javítja a fényt és a színeket is.
Egyelőre viszont nincsenek azzal kapcsolatban információk, hogy mikor is válik elérhetővé az első olyan telefon, ami a Visionx fejlesztését használja.
IOS 14- Hívásrögzítő funkció az új operációs rendszerbe
Az IOS 14-gyel kapcsolatban már több információ is napvilágot látott annak ellenére, hogy a legújabb operációs rendszer érkezése csak ősszel várható. Ilyen volt a beépített fordító is például, most pedig az új hívásrögzítő funkciójára derült fény, amit egy képernyőkép igazol. Az ilyenféle információkat természetesen nem szabad készpénznek venni, viszont túlnyomórészt beigazolódnak ezek a meg nem erősített infók.
Ha az új funkció valóban megtalálható lesz az IOS 14-ben, akkor lehetőségünk lesz minden beszélgetésünkről egy hangfájlt készíteni, amit egy kapcsolóval lehet majd elindítani. Természetesen a hívás rögzítésére vonatkozó törvények minden országban eltérőek, így a felhasználót terhelheti majd minden ezzel kapcsolatos felelősség. Egyéb információk alapján a funkció a FaceTime-on lebonyolított hívásoknál is használható lesz. Mi már kíváncsian várjuk, hogy mi minden valósul meg ezekből a meg nem erősített információkból!
Samsung- Egy TV, amin kényelmesebb az Instagram és a TikTok
A Samsung még tavaly áprilisban jelentett be egy függőleges kijelzőjű televíziót, a Serót. A 43”-es televíziót először Dél-Korában kezdték el értékesíteni, viszont ma már nemcsak az Egyesült Államokban, de az Egyesült Királyságban is megvásárolható a különlegesség.
A Sero esetében 4K QLED panelról beszélünk, aminek előnyei közé sorolhatjuk a kis fogyasztást, a magas fényerőt és a valósághoz közelítő színhűséget. Természetesen a televízió rendelkezik NFC támogatással, így könnyen tükrözhetjük a telefonunk kijelzőjét. Persze nemcsak függőleges formájában nézhető a TV, szükség esetén saját maga fordítja át a kijelzőt vízszintes formába. A készülék egyébként 4.1-es hangrendszerrel és 60 W-os hangszórókkal rendelkezik.
A Sero névre keresztelt televízió az Egyesült Királyságban 1600 fontba kerül, ami körülbelül 600 ezer magyar forintnak felel meg.
Ezt a cikket a www.mysoft.hu hozta el neked. Prémium és üzleti notebookok, hardverek, teljes perifériák és kiegészítők széles választéka.