2019-ben a Nintendo bejelentette, hogy érkezik a piacra a Nintendo Switch alternatívája, ami nem is különbözik majd annyira a Switch-től, sőt.
Azóta már tudjuk, hogy a Nintendo Switch Light-ról volt szó. A konzol, ami kinézetre szinte teljesen megegyezik a sima Switch-el, annyiban különböznek, hogy míg az alapmodellnél a kétoldalon található kontroller rész leválasztható a képernyőről és a konzolt a TV-re kötve külön is használhatjuk az irányító karokat, addig a Light verzióban erre nincs lehetőség, a kontrollerek mindkét oldalról a képernyőhöz vannak építve, onnan nem elválaszthatóak.
A Japánokra jellemző, hogy mielőtt piacra dobnak valamit, alaposan körbe járják annak létjogosultságát, piacelemzéseket készítenek. A Nintendo Switch Light esetén könnyebb dolguk volt, hiszen nem kellet egy alapjaiban új terméket bevezetniük, ekkor már jócskán be volt járatva az alapgép által a termék.
Beszéljünk arról, hogy miben különbözik a sima Switchtől, bizonyára mindenkinek ez izgatja a fantáziáját.
Méretek
Mindkét konzol 14 mm vastag, és a standard Switch kissé termetesebb a nagyobb képernyőnek köszönhetően - körülbelül 30 mm-rel hosszabb. Ennek eredményeként a Switch Lite egy kicsit zsebképesebb.
Nintendo Switch: Súly - 297g csak a konzol, 398g a Joy-Cons-al együtt. Méretek - 173 x 102 mm x 14 mm
Nintendo Switch Light: Súly -277g. Méretek - 208 x 91 mm x 14 mm
Színek
Nintendo Switch: Szürke - Piros/fekete/kék
Nintendo Switch Light: Kék, szürke, sárga
Kijelző
Nintendo Switch: 6.2-inch 1,280 x 720 LCD kijelző
Nintendo Switch Lite: 5.5-inch 1,280 x 720 LCD kijelző
Bár a két konzol képernyőjének felbontása megegyezik, maga a kijelző mérete eltérő, és mivel a Switch Light valamivel kisebb, így hordozhatóbb is. Az érintőkijelző egyébként a Light-ban is megtalálható.
Akkumulátor időtartam
Nintendo Switch: 4.5 és 9 óra között
Nintendo Switch Lite: 3 és 7 óra között
A Switch Lite maximum 7 órás játékélményt ígér, attól függően, hogy mit csinálsz, mire használod, míg az új szabványos Nintendo Switchek (2019 közepe után) 4,5 és 9 óra között ígérik ezt az időtartamot. A régebbi Switchek jelentősen rosszabb élettartamúak, ami azt jelentheti, hogy az akkumulátor élettartama alsó tartományában 2,5 óra, a felső végén pedig 6,5 óra.
Persze minden attól függ, mivel játszol és mire használod. A Nintendo szerint a Switch Lite körülbelül 4,5 órát engedi megszakítás nélkül játszani például a Legend of Zeldával. Ugyanezen játékot játszva a standard Nintendo Switch körülbelül 5,5 órán keresztük bírja.
Konklúzió
Ha a költségvetés számodra alapvető tényező, akkor nem is kérdés, hogy a Switch Light a megfelelő választás. A játékokat ugyanolyan szépen futtatja, mint a standard Switch konzol, és méretben is kedvezőbb, így egyszerűbben cipelhető.
Kínálatunkban mindhárom színt megtalálod, de a klasszikus Nintendo Switchet is választhatod, ha valamivel extrább konzolt szeretnél magadnak. Link az elérhetőséghez.
Ezt a cikket a www.mysoft.hu hozta el neked.