Pénteken lett 30 éves a Pasziánsz. Ki ne emlékezne rá, a jó öreg Windows XP korszakból. A Microsoft közölt egy egészen elképesztő adatot, ami szerint még mindig havi 35 millióan játszanak a játékkal, ami azóta természetesen a friss operációs rendszrereken is játszható, és nem csak a Windows XP-n.
A pasziánsz, mint számítógépes játék legelőször 1990-ben a Microsoft Windows 3.0 operációs rendszer mellé érkezett meg, amit azért fejlesztettek ki, hogy megtanítsák a felhasználóknak az egér használatát. A virtuális kártyák megragadása és áthelyezése megtanította a teljes operációs rendszer kezelésének alapjait.
A pasziánszot széles körű vonzerejének köszönhetően manapság továbbra is aktívan játsszák szerte a világon. A Microsoft 65 nyelven lokalizálta a játékot. Jelentősebb frissítést a Microsoft Solitaire csak 2012-ben kapott, és ez egybeesett azzal, hogy eltávolították a Windows 8-ból és egy egy önálló alkalmazásba száműzték. Az új alkalmazás öt új játékmódot, napi kihívásokat, versenytárs eseményeket, Xbox Live integrációt és még a nehézség megválasztásának lehetőségét is magában foglalta.
Ez az önálló alkalmazás arra is késztette a Microsoftot, hogy 2015-ben a Solitaire visszatérjen a Windows 10 rendszerébe. Ez most minden nagyobb operációs rendszer platformon elérhető, sőt már Android és iOS rendszereken is elérhető.
Ezt a cikket a www.mysoft.hu hozta el neked.